Nézzünk nem éppen szokványos Woody-filmeket!

Nem New York és nem értelmiségi önmarcangolás: A Rómának szeretettel című új Allen-mozi kapcsán számba vettünk néhány nem "átlagos" Woody-művet.

Mi újság, Tigris Lily

Nincs új a nap alatt: aki azt hitte, hogy csak a kétezres évektől kezdve poén, ha filmeket utólag alászinkronizálnak jó kedélyű műszakisok (lásd a Dallasparódiát), akkor az valószínűleg némiképp meglepődve fogja konstatálni, hogy Woody Allen is vetemedett ilyesmire, mégpedig a szép emlékű, távoli hatvanas években. Ekkor történt ugyanis, hogy az eleinte még inkább (csak) komikusként jegyzett Allen fogta a japán Kulcsok kulcsa című, meglehetősen sablonos kémfilmet, és nem tett mást, mint újraírta annak dialógusait. Az így újraszinkronizált film alapvetően nem több, mint önfeledt, kissé fiúkollégium szintű marhulás, de egy-két mozzanatban azért átjön Woody sajátos humora. Az eredeti történet titkos mikrofilmjéből például ínyenc tojássaláta-recept lesz az Allen-féle változatban és a verekedések közbeni kemény beszólásokat („Te szaracén disznó, spártai kutya, római marha!”) is elég nehéz komolyan venni.

Vicky Cristina Barcelona

Talán sosem derül ki, hogy mekkora részt különített el a Katalán főváros önkormányzatának PR-osztálya Woody lefizetésére, mindenesetre bejött a titkos akció: a film valószínűleg tömegével csábította a kifinomultabb mozinézők tömegeit a tényleg csodálatos városba turistaként. És valójában a mester sem tesz más, minthogy engedi érvényesülni a helyi színeket (a helyszíneket), minden más: a nem túl komplikált szerelmi történetek az európai kalandra vállalkozó amerikai lányokkal, a mély érzésű, tesztoszterontól duzzadó spanyol festő felbukkanása, maga Scarlet Johansson – Woody akkori ügyeletes múzsája – mellékes, bár szükséges alkotóeleme a város és a mediterrán hangulatok megfestésére vállalkozására kedvet kapó Allennek. Amivel nincs is baj: nem a humor és nem a frappáns történet, ami miatt emlékezetes marad a rendező első európai kiruccanása, és valójában ilyesmikkel nem is akart kérkedni.

Match Point

Életrajzi vonatkozású megjegyzéseiből és a rendező rövid – egyébként rendkívül szellemes – írásaiból is az derül ki, hogy Woody Allen ismeri és szereti a klasszikusokat éppúgy, mint az európai filozófia hagyományait és alakjait. A görög sorsdrámák világa is több művében visszaköszön, bár legtöbbször csak utalások formájában. A Match Point viszont mintha teljesen egészében egy görög dráma filmes elbeszélése lenne: a becs- és szerzésvágy tragédiájáé. Chris Wilton feltörekvő amerikaiként Londonban próbál felfelé mászni az uborkafán, és ez az igyekezet egy szerencsésen megkötött házasságnak köszönhetően beteljesülni látszik. Csakhogy mindez nem elég: a titkos szerelmi viszony, a vad érzékiség is vonzza hősünket. Az egyre komplikáltabb érzelmi helyzet feloldása viszont véres végkifejletet vesz... a kérdés csak az, megúszható-e minden stikli, akár még a gyilkosság is. Nyomasztó, ugyanakkor krimiszerűen izgalmas film, amiből teljesen hiányzik a szerzőre oly' jellemző humor és irónia, cserébe feszes és feszült bűnfilmet kap a mozinéző.

Kasszandra álma

Ha azt mondtuk a Match Point kapcsán, hogy hiányzik belőle a humor és a könnyedség, akkor ez hatványozottan igaz a Kasszandra álmára. Egy teljesen kisszerű bukástörténet látunk, angol alsókutyák piti vergődését: egy szerencsétlen, kissé suttyó fivérpár (egyiküket a szerencsejáték-adósság, míg a másikat egy szerelmi viszony okozta anyagi gondok hajszolja a kétségbeesésbe) mindent megtenne azért, hogy kikeveredjen a slamasztikából. Lehet, hogy ez esetben is csak a gyilkosság lehet a célravezető megoldás, de ami tervként megvalósíthatónak látszik, a valóságban nem biztos, hogy működik. Sajnos a Match Pointtal ellentétben a komorság helyett inkább nyomottság, izgalmas krimijelleg helyett vontatott erőlködés jut a nézőnek, így a Kasszandra álma nem több, mint egyetlen kaptafáról ismételten lehúzott, és nem túl izgalmas bőr.

Szentivánéji szexkomédia

Woody Allen eme 1982-es darabja századfordulón játszódik, hat ember érzelmi és szexuális hullámvasutazásáról szó, méghozzá az év leghosszabb napján, Szentivánéj idején. Allen tőle szokatlan módon nem saját történetből indult ki, hanem egy Ingmar Bergman-mozit vett alapul. Az 1955-ös Egy nyári éj mosolya igazán kiemelkedő film volt, Woody a legenda szerint két hét alatt dobott össze belőle egy új forgatókönyvet, miközben egy Stephen Sondheim-musical is ihlette a Szentivánéji szexkomédia elkészültét. Bár a főszerepet Diane Keatonnak szánta, neki ekkor nagyon futott a szekér, s a helyére első alkalommal érkező Mia Farrow azért közel sem volt ideális csere.Sőt, hogy ez mennyire igaz, jól mutatja, hogy a színésznőt Arany Málna-díjra is felterjesztették. A legrosszabb színésznő elismerést végül nem kapta meg, de nincs nagyobb kritika Woody Allen-filmre ennél, mivel közismert, hogy a rendező igazi jutalomszerepeket szokott írni, amelyért legalább Oscar-jelöléseket kapnak választott színészei.

A varázsige: I Love You

Talán az egyik legmeglepőbb alkotás Woody Allentől A varázsige: I Love You, mivel soha senki nem gondolta volna, hogy az önmagát függetlenfilmesként definiáló és folyamatosan az indie vonalban tabukat döntögető direktor egyszer a legklasszikusabb hollywoodi műfajban érzékenyül el. Ráadásul a musical volt az egyik legmegvetettebb műfaj, ami ellen a fiatal Woody Allen és társai a hatvanas-hetvenes években készítették ellenfilmjeiket. A nagy hollywoodi stúdiók ugyanis nem voltak hajlandók meghallgatni az idők szavát, s még akkor is háborús és zenés filmeket készítettek, amikor már a Szelíd motorosok repesztettek a nagy prérin a kultuszba. A varázsige: I Love You klasszikus műfaji film, amelyben a címben jelöltnek megfelelően dúlnak az érzelmek, s a szereplők vég nélkül dalra fakadnak. Az all star cast olyan neveket vonultat fel, mint Edward Norton, Goldie Hawn, Drew Barrymore vagy Alan Alda, Natalie Portman és maga Woody Allen – egytől egyig kiváló választások, mivel nem hallottuk őket még a vásznon énekelni. Sőt, Goldie Hawnnak és Edward Nortonnak ez még olyan jól is ment, hogy a rendező utasította őket arra, énekeljenek kevésbé jól, mert nem hitelesek átlagemberként. Ellenben szegény Drew Barrmore-nak meg annyira nem ment, hogy jobb híján – és egyedüliként – szinkronizálni kellett fahangját. A film ettől még jól sikerült, de nagyon nem Wood Allen-es.

A rádió aranykora

Az egyik legkellemesebb, nosztalgikus Woody Allen film A rádió aranykora, amelyben a rendező a második világháború elejére kalauzol, s egy zsidó család hétköznapjain keresztül mutatja be a rádió korabeli jelentőségét. Egyértelmű, hogy ebben a filmben a kis Woody emlékei, benyomásai is beleivódnak, a rendező maga a narrátor szerepben (a szinkronban Kern Andrással) idézi fel a kort, amikor a rádióba kerülés jelentette a hírnevet és sztárságot. Az atmoszférateremtés talán sosem ment annyira a rendezőnek, mint ebben a filmben, a múltidézés szinte hibátlan. Ennek elismerése a díszlet és forgatókönyv Oscar-jelölés, a kasszáknál viszont nem szerepelt jól a film. Hiába erre 1987-ben nem voltak különösebben fogékonyak a nézők. Pedig ilyen elérzékenyültnek és elgyengültnek sem előtte, sem azóta nem láthattuk Woody Allent.

A hétalvó

Bizarr. Ezzel a szóval jellemezhetném leginkább a Hétalvót, mivel Woody Allentől nem vártam volna, hogy sci-fit fog készíteni. Persze a film a rendezőtől elvárható módon paródia, szatíra egyszerre, s a műfaji keret alkalmasint csak ürügy a mondanivaló és társadalomkritika számára, mégis szokni kell a gondolatot, hogy a szaxofonista Allen két évszázadnyi kóma után a jövőben ébred, ahol gyorsan beáll az anarchisták közé. A film egy pontján pedig háztartási bádogrobotként próbál elrejtőzni, illetve beilleszkedni a jövőben a helyét nem találó férfi. Allent egyébként egy Isaac Asimovval töltött ebéd inspirált a film elkészítésére – kit ne hozott volna lázba az a közös étkezés? A forgatás végeredménye 35 órányi leforgatott anyag, amelyből a rendező eredetileg – a kor sci-fi tablófilmjeinek megfelelően – egy két részes és összesen háromórás alkotást kívánt vágni. Végül lett egy kevesebb mint másfél órás vígjáték, ami a kétmilliós költségvetésére több mint 14 milliót hozott, így kvázi kasszasikernek is nevezhető. És A hétalvót azóta is a legjobb Woody Allen darabok között jegyzi a filmtörténet.

További filmcsokrokért klikk ide sebesen!