Pénteken este derül ki, hogy az idei négy jelölt közül – Kubik Anna, Bányai Kelemen Barna, Kálid Artúr, Keresztes Tamás – kinek is ítélte oda a közönség a Kaszás Attila-díjat. Az ötszázezer forinttal járó elismerést és Somorjai Tibor grafikus rézkarcát a díj alapítói, Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adják át a budapesti Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválja nyitányaként. A rendezvény bevételét a szervezők a Kaszás Attila Közhasznú Alapítványnak, a művész családjának ajánlották fel. A gálán fellép mások mellett az Experidance, Szarvas József, Hegedűs D. Géza, Janza Kata és Tunyogi Bernadett is.
A Mozaik Művészegyesület és a hegyvidéki önkormányzat által 2008-ban a magyar kultúra napja alkalmából létrehozott díjat olyan színművész veheti majd át, aki kiemelkedő színházi teljesítménye mellett sokat tett saját társulatáért, kollégáiért. Ebben az évben a MASZK Országos Színészegyesület is részt vesz a díj odaítélésében, a gála megszervezésében. A szakmai elismerést eddig Szarvas József, a Nemzeti Színház, Nemes Levente és Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, valamint Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja vehette át.
A Kaszás Attila-díjjal kapcsolatos korábbi cikkeink itt olvashatók.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!