Super 8-as filmfesztivál Szegeden

Ötven Super 8-as technikával készült film közül választják ki a legjobbakat idén is a hétfőn este Szegeden kezdődő XI. Nemzetközi Super 8mm Fesztiválon – közölte Rózsa Péter, a rendezvény egyik alapítója a programról tartott sajtótájékoztatón.

Grund
2012. 09. 24. 10:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyhetes fesztiválra – amely az egyetlen magyarországi, kizárólag Super 8-as technikával készült alkotásokat bemutató filmes seregszemle – annak ellenére is elegendő filmet neveztek, hogy a cambridge-i társfesztivál idén elmaradt. A korábbi években az alkotások zöme onnan érkezett, mivel egyszerre lehetett nevezni a két megmérettetésre – mondta a szakember.

A rövidfilmek alkotói között többségben vannak a magyarok. Köztük vannak a Szegedi Tudományegyetem filmszakos hallgatói, akik négy alkotással is neveztek. Mellettük nyugat-európai filmesek érkeztek a legnagyobb számban a Tisza-parti városba, Franciaországból, Belgiumból, Németországból, Lengyelországból, de neveztek műveket Szerbiából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Dél-Amerikából is.

Idén a korábbi éveknél kevesebb kísérleti film készült, főleg az elbeszélő műfaj képviselteti magát. Mellettük több nagyon ígéretes dokumentumfilm is látható lesz – ígérte Rózsa Péter.

A technika tehát nem merült a feledésbe, hanem szárnyal tovább. „Úgy gondolom, hogy a szakmában ez olyan, mint egy olajjal dolgozó képzőművész kezében a zsírkréta vagy a porpaszta, amit ha kell, elővesz. Egy filmesnek a stúdiójában is ott van a Super 8-as kamera, és ha olyan témát talált, akkor azzal dolgozza fel” – fejtette ki a szakember.

Több mint tíz évvel ezelőtt a fesztivál csak egynapos volt Szegeden. Azóta aktív Super 8-as közösség alakult ki. A technikát használó amatőrök tábora évről évre növekszik, sőt az egyetemről minden esztendőben kikerül négy-öt diák, akik keskenyfilmre forgatják vizsgamunkájukat.

A fesztivál 50 versenyfilmjét szerdától péntekig a Grand Caféban és egy új helyszínen, a szegedi várban láthatja a közönség, ahol pénteken a díjkiosztó gálát is megrendezik. A filmek mellett kiállítás, koncertek, beszélgetések, performanszok várják az érdeklődőket, akik vasárnap a Videoton tévéjáték-bajnokságon ügyességüket is próbára tehetik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.