Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy Tarr Béla filmes doktori iskolát indítana a spliti egyetem audiovizuális központjában. A beiratkozás szeptember közepén, a spliti filmfesztivál alatt kezdődött volna, ez azonban elmaradt. A Variety értesülése szerint a filmakadémia most éppen a szarajevói Tudományos és Technológiai Egyetemen nyílna meg 2013 februárjában. A képzés hároméves lesz, a végén a hallgatók egész estés játékfilmet készítenek. A lap szerint Tarr lesz az induló filmakadémia dékánja, emellett mesterkurzusokat is tart majd.
A képzés első két szemeszterében olyan világhírű filmesektől tanulhatnak a hallgatók, mint Tilda Swinton, Gus Van Sant, Aki Kaurismaki, Jim Jarmusch vagy Atom Egoyan. Az elméleti képzésben részt vesz Jytte Jensen, a New York-i Modern Művészetek Múzeuma filmarchívumának vezetője, Jean-Michel Frodon, a Cahiers du Cinéma című francia filmes folyóirat főszerkesztője, Jonathan Romney, a The Guardian című brit napilap filmkritikusa és Jonathan Rosenbaum történész, filmkritikus. Az évi 19 ezer dolláros tandíjú képzésre 16 pályázót vesznek fel, a jelentkezés a tervek szerint október 1-jétől október 21-éig tart.
A filmakadémiára olyan filmesek jelentkezését várják majd, akik legalább három referenciamunkát tudnak benyújtani.
Tarr Béla ezúttal Boszniában próbálkozik
Tarr Béla most Boszniában szeretne Filmakadémiát indítani 2013 februárjában - számolt be a Variety című szaklap.
2012. 09. 28. 14:55
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!