A világváros Greenwich Village nevű negyedében lévő Kenny\'s Castaways tavaly abban a megtiszteltetésben részesült, hogy beiktatták a blueshírességek csarnokába – elismerésül annak, hogy az utóbbi csaknem fél évszázadban sok-sok együttes és énekes számára jelentett ugródeszkát. A lokál egy ingyenes koncerttel, Willie Nile és a The Smithereens rockegyüttes fellépésével búcsúzik közönségétől. A bár az Upper East Side-on nyílt meg 1967-ben, majd kilenc évvel később költözött a Bleecker streetre, ahol több híres társa, egyebek közt a Café Wha vagy a The Bitter End is működött.
A klub nagyrészt a csillagászati bérleti díj miatt zár be. Az ír bevándorló alapító lánya, Maria Kenny a The New York Timesnak elmondta, hogy az olyan családias hangulatú bárok, mint az övék, már nem tudják tartani a lépést az ingatlanpiaccal.
Pedig a Kenny\'s Castawaysnek sokat köszönhet a zenevilág: játszott a falai között az akkor még teljesen ismeretlen Bruce Springsteen, a Fugees, Yoko Ono vagy épp Willie Dixon. „Amikor belépsz, érzed az éveket, az álmokat és víziókat, azokat, akik megfordultak itt” – mondta Willie Nile. A tulajdonos-bérbeadó Sergio Riva úgy tervezi, hogy gasztropubot nyit a lokál helyén. Mindazonáltal az élőzene sem fog eltűnni a kínálatból, de jelentős átalakításokat kell végezni ahhoz, hogy a hely megfeleljen az érvényben lévő szabályoknak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!