A forradalmár-költő iránti rajongás már tavaly ilyenkor is megvolt a zenekarban, sőt, Ferenczi György megnyilatkozásaiból úgy tűnik: Gérecz Attilával szerelem volt első látásra. A versek miatt, és persze a nem mindennapi történet miatt is. A forradalom utáni fegyveres harcokban elesett költő, aki fiatalsága legszebb éveit börtönben töltötte, és életműve nagy részét is itt írta, és akinek mindössze 27 év adatott, olyan figura, aki előtt egy kicsit megtorpanunk, és valószínű, hogy a Ferencziék számára elengedhetetlen vagányság is szerepet játszott a szimpátiában.
Csak egy példa, hogy Gérecz képes volt arra, ami keveseknek sikerült a történelem során: egyszerűen meglépett a váci börtönből, kihasználva az árvíz adta alkalmat. Nem volt szerencséje, elkapták és szigorítottat kapott, de alig szabadult ki 1956-ban, már fegyverrel a kezében látjuk. Mindemellett jók a versek, Gérecz a börtönben is képes volt közvetlen hangú költeményeket írni. Dacosat is, keserűt is, életszeretőt is, a világot fél kézzel elintézőt is: szóval tökéletes bluesalapanyag, de a lemez – ahogy Ferencziéktől megszokhattuk – most is összetett műfajilag, még egy vendégrapper, Mersitz Ádám is beszállt a produkcióba.
A zenekarnak már a Petőfi-korongja is jól sikerült, sőt, talán ők voltak az elsők, akik képesek voltak egy nagy lendülettel 20-21. századi kontextusba rántani az ikonikus költőt, akiről mindaddig senki nem gondolta volna, hogy jól áll neki a rock, a koncerteken mégis boldogan csápolt a közönség a Petőfi-dalokra. Gérecz Attila pedig, ahogy a lemez előszavából kiderül, még Petőfinél is jobban megfogta őket. Nem mintha Sándor kevésbé lett volna vagány, de lehet, hogy Gérecz élőbbnek bizonyult a zenekar számára, talán azért is, mert időben közelebb áll hozzájuk. Vagy azért, mert ebben az egy költőben sok másik is benne van. Gérecz Attila fiatalon halt meg, abban az életkorban írt, amikor egészen kevés kivétellel minden költő kialakulóban van, keresi a hangját, és akarva vagy akaratlanul a nagy elődöket imitálja: itt Petőfit, ott Adyt hallani ki belőle, máshol Kosztolányit, esetleg Tóth Árpádot. Látszik, hogy tehetség volt, mert már ekkor is saját egységgé tudta kovácsolni ezeket a hatásokat. Egyébként Ferenczi Györgyék is pont ezt teszik, csak zenében. Még egy ok a rokonszenvre.
A lemez a Hangzó Helikon-sorozatban jelent meg, a szokásos köntösben, kis kötettel együtt, Haris László és Szemadám György fekete-fehér illusztrációival. Ezúttal a vörös és a fekete a domináns színek, a komolyságot azért rögtön oldja Ferenczi György előszava, „egy új világ előszobájában állunk, kicsit megilletődve a kor és Gérecz Attila erejétől ( ) Ui: a blues is népzene :)”. A versválogatáson látszik, hogy a teljes Gérecz Attilából próbálnak egy kis keresztmetszetet adni, a végletes elkeseredéstől (Az Isten balján) a bátor reménykedésig (Így bocskorosan), az öntudatos kiállásig (Daróc a szürkéhez) egy nő mosolyáig (Kis dal egy mosolyról). Részben a történelmi hűség kedvéért is kerülhetett a válogatásba egy angol vers (Shelley: Dal – részlet az Első Károly című drámából), mert a Vácott raboskodó költőcsoport, a füveskertiek három-négy füzetnyi műfordítást is hátrahagytak az utókornak a saját versek mellett. A dal alapja az angol eredeti lett, Gérecz Attila fordítása megtalálható a kötetben.
Másféle erőt nyernek Ferenczi György és a Rackajam feldolgozásában ezek a versek, mint amilyen eredetileg volt nekik. Elszakadtak a papírtól, dalokká váltak, néha meg is lepik ezzel a hallgatót, aki olvasva talán más értelmezést adott a verseknek. „– Hallod, Názáreti? Súlyosak a láncok” ezt dúdolgatom a folyosón, egyet a nem egy slágergyanús dal közül (itt éppen egy kis gospel-beütéssel lep meg a dal). Fájdalmas, de nem lehangoló, énekelteti-ismételteti magát, úgy, mint a népdalok (ugye a blues is népzene) vagy az imák. Soha nem gyászos, Ferenczi György fájdalmas beleélése mellett is tele van a lemez lendülettel. És nagyon jó dramaturgiai húzásokkal. Ez talán a váci szökést leíró A szökés című részletnél tetőzik, egy dalban a lemez egész átgondoltsága. Ha készülne musical a témáról, biztos, hogy ez az egyik központi dala lenne, a zenei váltások szinte a szöveg nélkül is elmesélnék a történetet. A szökés zaklatott víziója után egy műfaji bukfenccel a rapnél landolunk, a hely- és időmegjelölés (1954, gyűjtőfogház) jelzi, mi lett a vége a szökésnek. Ennek ellenére nemcsak a zárka falairól, hanem a „minden valóságnál igazabb álmokról” szól a vers, megágyazva a két legderűsebb nótának. Kis dal egy mosolyról, és az édesanyához szóló szelíd négysorosra épülő szám. Utána kicsit mellbevágó a már említett Karácsonyi ének a börtönben Isten-számonkérése. Az Így bocskorosan, Gérecz Attila reményteli, csibészfüttyös vagány lényének talán a legjobb összefoglalása nem véletlenül került a lemez végére. Levezetésként már megint egy más hangulatú dal, a Ferenczi értelmezésében Bob Dylanesre sikerült Shelley-vers a gyászra és a végre irányítja a figyelmünket, de arra is, amire az egész lemez: hogy a szomorú azért mindenképpen szép is.
(Ferenczi György és a Rackajam – Gérecz Attila. Helikon Kiadó–Gryllus Kft., Hangzó Helikon sorozat, 2012. 4990 forint)
