Nobel-díj: megvannak a trükkök

Néhány perccel azelőtt, hogy Stockholmban nyilvánosságra hozzák, ki kapja a tudományos és az irodalmi Nobel-díjakat, a döntőbizottság telefonon értesíti a nyerteseket. Ez a telefonhívás – amelyre tudósok és írók lélegzetvisszafojtva várnak – azonban nem is olyan egyszerű – árulta el Astrid Gräslund, a kémiai bizottság titkára.

Az igazság az, hogy a várományosok jó része rendszerint nem ül a telefon közelében, hanem fekszik: pontosabban alszik. A Nobel-hívások tetemes része ugyanis az Egyesült Államokba irányul, ahol még alszanak, amikor Stockholmban a telefonért nyúlnak, mielőtt a bizottságok képviselői a világsajtó elé lépnek, hogy bejelentsék a díjazott vagy a díjazottak nevét.

„Előfordult, hogy rossz számot kaptunk” – emlékezik vissza Astrid Gräslund, a kémiai bizottság titkára. Nem akarja elárulni kiről volt szó, egyszerűen Smithnek nevezi az illetőt. „Miféle Smith professzor, és milyen Nobel-díjat? Én csak Mr. Smith vagyok” – mondta a titkár szerint a telefont felvevő ember a vonal túlsó végén. „Aztán észrevettük a kavarodást a számmal, és diszkrét bocsánatkérés után letettük” – idézte fel.

Még rosszabbul jártak tavaly az orvosi-élettani Nobel-díjról döntő bizottság tagjai a világhírű Karolinska Intézetben. Telefonhívásuk bizonyos szempontból hiábavaló volt, ugyanis kiderült, hogy Ralph Steinman három nappal korábban elhunyt New Yorkban. Stockholmban ugyanakkor senki sem tudott erről, a bejelentést pedig meg kellett tenni, hiszen mindössze pár percük volt. Ennyi idő alatt pedig nem lehet új Nobel-díjast találni. Némi hercehurca után végül eldőlt, hogy Steinman – bár ez ellenkezik a szabályzattal – posztumusz megkaphatja az elismerést.

„Az ilyen dolgokra, például a halálesetekre nem lehet felkészülni. De általában valamiféle kapcsolaton keresztül tudjuk, ha mondjuk egy várományos súlyos beteg. Mindig van egy ismerős vagy egy ismerős ismerőse, aki tud valamit” – mondja Gräslund.

Az ilyen hálózatok révén szerzik meg a bizottságok a híres és elismert tudósok féltve őrzött magántelefonszámait is. Féltve őrzöttek, egyfelől azért, mert nem akarják, hogy bárki „zaklassa” őket, másfelől pedig azért, mert semmiképp sem akarják tudni, ha Stockholmban „nyomoznak utánuk”. Gräslund erre csak azt mondja, megvannak azért a „trükkjeik”.

A telefonhívásokat 15 éve bonyolító titkár szerint néha a díjazottak nem is annyira meglepettek a vonal másik végén. Elkerülendő azt, hogy a nyertesek esetleg azt higgyék, egy bolond az angolt svéd akcentussal beszélve csúfot űz velük, a hívásnál mindig van valaki, aki személyesen ismeri a díjazottat.

És hogy mi van akkor, ha valaki nem veszi fel? „Semmi – válaszolja Astrid Gräslund. – Háromból kétszer elérjük őket.”

Goran Hansson, az orvosi-élettani Nobel-díjról döntő bizottság titkára korábban így ecsetelte a beszélgetéseket: „Rendszerint néhány percet beszélek velük. Mondok néhány mondatot a ceremóniáról, majd azt tanácsolom nekik, igyanak egy kávét, vegyenek nagy levegőt, és készüljenek fel a sajtó rohamára”.

Hansson szerint a bejelentés pillanata az év fénypontja, de egyben idegőrlő momentum is, mert az egész világsajtó előtt kell megtennie és elmondania az indoklást a Karolinska Intézetben. „Öt nyelven kell felolvasnom, gyakorolnom kell előtte egy kicsit. Nehezen jön a nyelvemre az orosz, és a francia is nehéz lehet időnként” – ismerte el.

A Nobel-díj kitüntetettjei oklevéllel, emlékéremmel és idén – a gazdasági válságra való tekintettel a korábbi tízmillió helyett – nyolcmillió svéd koronával gazdagodnak.