Az intézmény közleménye szerint az Amy című darab „azt az óriási nyomást mutatja be, amely a szenzációra éhes nagyközönség részéről nehezedik egy fiatal szupersztárra, akinél súlyos problémák kezdenek kialakulni\". Az előadás a néhai énekesnővel készített interjúkon, a díjátadókon elhangzott beszédein, koncertfelvételeken, újságcikkeken, leveleken és a Frank, valamint a Back to Black című korongokon szereplő számokon alapszik.
A 11 ember alkotta Det roede rum (A vörös szoba) nevű alkotói gárda által dán nyelven írt darab az énekesnő kábítószerekkel és alkohollal való kapcsolatát, valamint a Blake Fielder-Civillel való házasságát is bemutatja. A Grammy-díjas énekesnő 27 esztendősen alkoholmérgezésben hunyt el londoni lakásában 2011 júliusában. Halálát követően 2006-os Back to Black című albuma lett a 21. század legnagyobb példányszámban eladott korongja Nagy-Britanniában. A Back to Blackért, amely második, egyben utolsó, még életében megjelent lemeze volt, és egyebek között az elvonókúra elutasításáról szóló, Rehab című slágerét is tartalmazza, öt Grammy-díjat is bezsebelt 2008-ban. Az Amy című darab január 20-án debütál a koppenhágai színházban.