Az életének 93. évében október 22-én elhunyt tudóst a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti.
Prohászka János 1920. április 26-án született Budapesten. 1951-től a Vasipari Kutatóintézet munkatársaként dolgozott, 1955 és 1963 között a Híradástechnikai, majd a Műszaki Fizikai Kutató Intézet kutatója volt. 1963-tól 1990-ig egyetemi tanárként a Műszaki Egyetemen tanított, közben 1967-ben egy évig a Harvard Egyetem vendégprofesszora volt az Egyesült Államokban. 1977-től 1986-ig vezette a Mechanikai Technológiai és Anyagszerkezettani Intézetet.
A tudóst 1970-ben választották az MTA levelező tagjává, a rendes tagságot 1982-ben nyerte el. 1990-től volt az MTA kutató professzora, több akadémiai bizottság tagja.
Anyagtudománnyal kapcsolatos kutatásokat folyatott, ezen belül is főleg a fémek reális szerkezete és tulajdonságai közötti kapcsolatot vizsgálta. A fémek szerkezetbeli változásait felhasználva kidolgozta az acélok gyorshőkezelésének technológiáját.
Tanulmányai külföldi folyóiratokban is megjelentek, számos nemzetközi konferencián tartott előadást.
Munkássága elismeréseként 1963-ban Akadémiai díjjal, 1986-ban Rockwell-díjjal, 1988-ban pedig Állami Díjjal tüntették ki. Az Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díjat 1995-ben vehette át. 2003-ban Széchenyi-díjat kapott a fémes anyagok tulajdonsága és szerkezete közötti kapcsolat megismerésében és e kapcsolat műszaki felhasználásában végzett, nemzetközileg is elismert kutatásaiért, valamint 2001-ben megjelent A fémek és ötvözetek mechanikai tulajdonságai című könyvéért.
Prohászka János több tudományos szervezet tagja volt Magyarországon és külföldön. A Miskolci Egyetem díszdoktori címmel tüntette ki.
