A Trafó nemrégiben kinevezett igazgatója, Nagy József a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja volt, most szombaton nyerte volna el a rendes tagságot. „Nem tudom értelmezni Fekete György az erkölcsöt és a nacionalizmust esztétikai kategóriává tevő szavait” – mondta a francia Becsületrenddel is kitüntetett, a Trafó mellett a világhírű orléans-i táncszínházat (Centré Chorégraphique National Orléans) vezető művész a Népszavának szerda kora este.
Szerdán napközben derült ki, hogy az egyik legismertebb, legkeresettebb magyar festőművész, Fehér László is hasonlóképpen döntött. A Magyar Művészeti Akadémia sorainak elhagyását azzal indokolta a Népszavának, hogy a testület megsértette a művészeti élet függetlenségét, elnöke kirekesztette egyes alkotótársait. Fehér László munkásságát egyébként 2000-ben az első Orbán-kormány idején ismerték el Kossuth-díjjal.
„Ha részünkről születtek is félreérthető vagy félreértelmezhető megfogalmazások, biztosíthatunk mindenkit, hogy szándékunkkal ellentétes bármilyen emberi és közösségi érték megsértése” – olvasható az akadémia szerdán kiadott közleményében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!