Emlékszobát rendeznek be Gyurkovics Tibor tiszteletére

Emlékszobát rendeznek be Gyurkovics Tibor költő, író, publicista tiszteletére Mosonmagyaróváron.

LM
2012. 12. 08. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Férje emlékének ápolását, irodalmi örökségének életben tartását fontosnak tartja, ezért is örül, hogy az emlékszobával Mosonmagyaróvár hozzájárul Gyurkovics Tibor emlékének megőrzését – mondta Gyurkovics Györgyi az MTI érdeklődésére.

Az emlékhelyet a négy éve elhunyt művész személyes tárgyaival, megjelent köteteivel, képzőművészeti hagyatékának értékes darabjaival rendezik be. Az emlékszoba kialakítását férje írószekrényének, írógépének, foteljének és más egykori tárgyainak átadásával támogatta Gyurkovics Györgyi. Így az érdeklődők láthatják azt a környezetet, amelyben az író egykor dolgozott. Az özvegy jóvoltából kiállítják egyebek között azt az öltözéket is, amelyet Fekvőtámasz című darabjának szereplőjeként maga a szerző viselt.

Regények és novelláskötetek

Regények, novelláskötetek tárják a közönség elé Gyurkovics Tibor prózai munkáit, verseskötetek adnak ízelítőt költészetéből. Több verséhez képzőművészeti alkotások kötődnek, ezekre a kapcsolódásokra is ráirányítják a figyelmet az enteriőr berendezésénél. A családi fotók pedig felidézik kapcsolatait írótársaival, a művészvilág más képviselőivel.

A letétbe helyezett tárgyakon kívül Gyurkovics Györgyi hiteles információkkal, férjével kapcsolatos egykori történetek felelevenítésével segítette az emlékszoba koncepciójának kidolgozását – mondta Szentkuti Károly, a helyi Múzeum Alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy a művész felesége az emlékszoba berendezéséből a gyakorlatban is kiveszi a részét, jelen lesz a bútorok, képek jövő heti elhelyezésénél.

Az emlékszoba létrehozására a Hansági Múzeum idei költségvetéséből 2 millió forintot különített el, a helyi Múzeum Alapítvány pedig 3 millió forintot nyert erre a célra a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pályázatán. Az MMA-nak egyébként alapító alelnöke volt Gyurkovics Tibor – idézte fel az özvegye. A város közgyűlése november végén döntött róla, hogy a neves író szobrot kap Mosonmagyaróváron.

Képzőművészeti remekek szomszédságában

Az emlékszoba a Cselley-házban, abban a belvárosi műemléképületben nyílik meg, amely több évtizede ad otthont Gyurkovics Tibor orvos nagybátyja és egyben keresztapja képzőművészeti hagyatékának. Ez a kollekció egyebek között Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Szinyei-Merse Pál, Csók István és Rippl-Rónai József munkáit tartalmazza. Gyurkovics Tibor fontosnak tartotta, hogy a nagybátyja hagyatéka és az általa összegyűjtött kollekció egy helyen legyen. A XX. századi festők és szobrászok munkáit felvonultató gazdag anyagot a város megvásárolta. A képzőművészeti gyűjtemény a Kossuth-díjas író halála után került Mosonmagyaróvárra. A kollekció néhány darabja az emlékszoba falait díszíti majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.