Csakhogy fogytán a pénz, és a jó útra tért családapa tudja, hogy zsarolói tényleg mindenre képesek – erről a néző is meggyőződhet egy igencsak brutális jelenetben, amikor Grubyék előbb válogatott módszerekkel megkínoznak majd a halálba küldenek egy fizetési hátralékot felhalmozó házaspárt. Persze Janek, akire mint keresztapára vár majd feladat a közelgő családi eseményen, szintén nem vonhatja ki magát a történésekből, főleg azután nem, hogy Gruby az említett kivégzést egyfajta beavatási szertartásnak is szánja, amivel Janek bizonyíthatja hozzá való hűségét. Michal viszont lényegében utódjának szánja a gyerekkori barátot, és igyekszik rábeszélni, hogy amennyiben vele történik valami, gondoskodjon a családjáról. Így jutunk el a keresztelő napjáig, ahol a fokozódó feszültség eléri tetőpontját, és elrendeződik hőseink sorsa. Michal halála elkerülhetetlennek látszik, a hogyant és a mikéntet illetően viszont tartalmaz egy kegyetlen csavart a film.
Wrona kevés eszközzel és a kihagyásokat bátran megengedve magának képes olyan feszültséget teremteni, ami már a film elején a néző bőre alá kúszik, és nem lehet szabadulni tőle. Ezt erősíti az is, hogy bizonyos szempontból „visszaszámlásás” zajlik, a keresztelő kijelöli a drámai végpontot, és hiába szorítanánk Michalnak, vagy várnánk, hogy a barátság ereje majd meseszerű szabadulástörténetté nemesíti a kegyetlen sztorit: nincs menekvés. Nincs menekvés a múlt elől, a hazugságok, a bosszú és az irígység démonai elől.
Kiábrándító, ám éppen ettől hiteles film A keresztelő. Szó sincs gengszterromantikáról – amelynek kissé bugyuta példája északi barátainknál a kultikus Fiatal farkasok című mozi 1995-ből –, és a rendező attól is tartózkodik, hogy valamiféle erőltetett magyarázattal tegye helyre a történések mozgatórugót, nem akarja a társadalmi viszonyokat tetemre hívni, ahogy a morális generálszósszal sem önti nyakon komor példázatát. Friss és új arcokkal meséli el a történetet, a színészvezetésre éppúgy nem lehet panasz, mint a jól megírt forgatókönyvre.
Mai mozi ez, egyetemes és nem helyi érdekű történet, amit mégiscsak színeznek olyan mozzanatok, amelyek egyértelműsítik, hogy Lengyelországban játszódik a film. A gyengeséget rejteni hivatott, erőltetett férfias gesztusok, a nőt egyszerre tisztelő és kicsit lesajnáló patriarchális családfői szerep mindenáron történő fenntartásának parancsa vagy a kiüresedő hagyományokhoz való makacs ragaszkodás, ha nem is csak Lengyelországra, és főként nem a lengyel társadalom egészére jellemző sajátosságok, de ugyanúgy hozzátartoznak az ottani valósághoz, mint a dinamikusan fejlődő főváros felhőkarcolói tövében tanyázó bűn és kíméletlenség. A magyar néző pedig sajnos jobbára csak irigykedhet. Nem csak azért, mert Lengyelországban számos hazai film készül évről évre, hanem mert már sokadjára derül ki – igaz, ritkán lehet erről magyar moziban meggyőződni – hogy a lengyel filmipar igencsak jó formában van.
(A keresztelő. Színes, feliratos, lengyel filmdráma, 86 perc, 2010. Rendező: Marcin Wrona. Forgalmazó: Vertigo Média)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!