Nem vidám film A keresztelő. Vannak benne gengszterek, de nem gengszterfilm. Mintha korunk hőse, a feltörekvő vállalkozó is feltűnne benne, de mégsem a társadalomkritikai hevület izzítja át a vásznat, és nem a társadalmi mobilizáció mellékzöngéiről ad látleletet. A keresztelőben lengyel helyszínek tűnnek fel, és lengyel életek, de mégsem „belügyet” akar elmesélni Marcin Wrona rendező.
Letisztult, majdhogynem bibliai alaphelyzetet vázol elénk, kevés eszközzel, de nagyon profin. Olyan történetet, ami érhető és elmesélhető a világ bármely pontján – nem is csoda, hogy a fesztiválokon jól teljesített. Bár a filmet végig egyfajta balladai homály lengi be, az elején pedig csak villanásnyi jelenetekből értesülhetünk bizonyos előzményekről, azért a történet váza egyértelműen elbeszélhető.
Adva van egyfelől Michal, aki semmiben sem szűkölködik: jó állás, pazar lakás, gyönyörű feleség és egy egészséges fiú utód. Az ő keresztelőjére készülnek, amikor felbukkan Janek, a gyerekkori barát. A közös múlt összeköti őket – mindketten a lecsúszott vidéken próbáltak egykor érvényesülni, és nem éppen a törvény betűit szem előtt tartva –, pedig látszólag nagyon más irányba visz az útjuk. A katonaság karjaiból épp csak kiszabadult Janek céltalanul lődörög az életben, míg Michal nem csekély büszkeséggel mutat körbe az elegáns lakóparki ház tetejéről a környező házak ablakaira: a cég termékei, ahonnan a láthatóan nem csekély keresetet hordja haza.
Ezen a ponton még hihetnénk, valamiféle társadalomrajz bontakozik ki majd a szemünk előtt, a lengyel kapitalizmus működését ismerhetjük meg, de hamar egyértelműsödik: bűnfilmről, morális kérdéseket feszegető súlyos drámáról van szó inkább. Michal bezzegélete ugyanis nem több, mint kellemesen dekorált paraván, ami mögött sötét és nyomasztó valóság honol. Annak idején, amikor letartóztatták, félelmében felnyomta a helyi gengszter, Gruby (vagyis „Dagadt”) testvérét. A banda a nyomára bukkant Varsóban, Michalnak pedig, ha jót akar, rendszeresen fizetnie kell.
Csakhogy fogytán a pénz, és a jó útra tért családapa tudja, hogy zsarolói tényleg mindenre képesek – erről a néző is meggyőződhet egy igencsak brutális jelenetben, amikor Grubyék előbb válogatott módszerekkel megkínoznak majd a halálba küldenek egy fizetési hátralékot felhalmozó házaspárt. Persze Janek, akire mint keresztapára vár majd feladat a közelgő családi eseményen, szintén nem vonhatja ki magát a történésekből, főleg azután nem, hogy Gruby az említett kivégzést egyfajta beavatási szertartásnak is szánja, amivel Janek bizonyíthatja hozzá való hűségét. Michal viszont lényegében utódjának szánja a gyerekkori barátot, és igyekszik rábeszélni, hogy amennyiben vele történik valami, gondoskodjon a családjáról. Így jutunk el a keresztelő napjáig, ahol a fokozódó feszültség eléri tetőpontját, és elrendeződik hőseink sorsa. Michal halála elkerülhetetlennek látszik, a hogyant és a mikéntet illetően viszont tartalmaz egy kegyetlen csavart a film.
Wrona kevés eszközzel és a kihagyásokat bátran megengedve magának képes olyan feszültséget teremteni, ami már a film elején a néző bőre alá kúszik, és nem lehet szabadulni tőle. Ezt erősíti az is, hogy bizonyos szempontból „visszaszámlásás” zajlik, a keresztelő kijelöli a drámai végpontot, és hiába szorítanánk Michalnak, vagy várnánk, hogy a barátság ereje majd meseszerű szabadulástörténetté nemesíti a kegyetlen sztorit: nincs menekvés. Nincs menekvés a múlt elől, a hazugságok, a bosszú és az irígység démonai elől.
Kiábrándító, ám éppen ettől hiteles film A keresztelő. Szó sincs gengszterromantikáról – amelynek kissé bugyuta példája északi barátainknál a kultikus Fiatal farkasok című mozi 1995-ből –, és a rendező attól is tartózkodik, hogy valamiféle erőltetett magyarázattal tegye helyre a történések mozgatórugót, nem akarja a társadalmi viszonyokat tetemre hívni, ahogy a morális generálszósszal sem önti nyakon komor példázatát. Friss és új arcokkal meséli el a történetet, a színészvezetésre éppúgy nem lehet panasz, mint a jól megírt forgatókönyvre.
Mai mozi ez, egyetemes és nem helyi érdekű történet, amit mégiscsak színeznek olyan mozzanatok, amelyek egyértelműsítik, hogy Lengyelországban játszódik a film. A gyengeséget rejteni hivatott, erőltetett férfias gesztusok, a nőt egyszerre tisztelő és kicsit lesajnáló patriarchális családfői szerep mindenáron történő fenntartásának parancsa vagy a kiüresedő hagyományokhoz való makacs ragaszkodás, ha nem is csak Lengyelországra, és főként nem a lengyel társadalom egészére jellemző sajátosságok, de ugyanúgy hozzátartoznak az ottani valósághoz, mint a dinamikusan fejlődő főváros felhőkarcolói tövében tanyázó bűn és kíméletlenség. A magyar néző pedig sajnos jobbára csak irigykedhet. Nem csak azért, mert Lengyelországban számos hazai film készül évről évre, hanem mert már sokadjára derül ki – igaz, ritkán lehet erről magyar moziban meggyőződni – hogy a lengyel filmipar igencsak jó formában van.
(A keresztelő. Színes, feliratos, lengyel filmdráma, 86 perc, 2010. Rendező: Marcin Wrona. Forgalmazó: Vertigo Média)
