Kegyetlen gyilkosság után nyomozott az író

Rubin Szilárdot évtizedeken át foglalkoztatta Magyarország történetének talán legvisszataszítóbb sorozatgyilkossága. Sosem fejthette meg a titkát.

Rubin Szilárd profi nyomozókat megszégyenítő megszállottsággal kutatott Jancsó Ladányi Piroska és az általa elkövetett gyilkosságok után. Minden érdekelte, amit még meg lehetett tudni a tizenkét évvel azelőtti esetről: járt Törökszentmiklósra, beszélt tanúkkal, a meggyilkolt kislányok szüleivel, rendőrökkel és börtönőrökkel, volt cellatárssal és olyan apácával, aki tanította Jancsó Piroskát. Bejutott a lány elmegyógyintézetben kezelt anyjához is, de minél tovább kutatott, annál nagyobb lett a homály. Nyitott kérdéseket és egy befejezetlen regényt hagyott maga után az Aprószentekkel, amit végül idén ősszel jelentetett meg a Magvető Kiadó.

Az anyagot Rubin Szilárd saját bevallása szerint sem lehet besorolni semmilyen műfajba. Irodalmi riportnak lehetne hívni, vagy – ha elkészült volna – tényregénynek. Szerkezetileg sem teljes, a 2012-es megjelenésre a jogutód és a szerkesztő rendezte kötetbe a néhol töredékes a szöveget. Voltaképpen vázlat született ahhoz a nagyregényhez, amelyet egész életében kényszeresen szeretett volna megírni a szerző. Ami érdekes benne, az talán éppen a vázlatszerűsége. A munkafolyamatba is belelátunk: a regényírásba (például hogy mit gondoltak az íróbarátok, Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes a készülő regénnyel kapcsolatos egy-egy kérdésről) és a nyomozásba. Egyik sem azt az eredményt hozta, amit Rubin szeretett volna: nem sikerült a regény, és oknyomozó újságíróként sem juthatott közelébe az igazságnak.

Megírhatta volna ezt a könyvet teljesen másképp is, nem tényregényként, de valamiért ragaszkodott hozzá, hogy a műnek az legyen a magja, ami a valóságban történt. Annyira naiv volt, hogy még Kádár Jánosnak is írt egy levelet, hogy beletekinthessen a Jancsó-ügy aktáiba. Az íróról szóló jelentésekben közben az állt, hogy a sorozatgyilkosságért szovjet katonákat tenne felelőssé. Volt is oka, hogy erre gyanakodjon: a katonákkal állandó kapcsolatban álló Jancsó Piroska egymásnak ellentmondó vallomásai, amelyekből a visszaemlékezések szerint egy idő után eltűntek a szovjetekre való utalások, illetve hogy a Közép-Európában állomásozó orosz csapatok főparancsnoka a történtek után hirtelen Szolnokra repült három katonai ügyész társaságában. Ilyen körülmények között  nyilván semmilyen hivatalos segítséget nem kaphatott a nyomozáshoz.

Így csak azt a keveset dokumentálhatta, amije volt, de így is látszik: ha az egykori nyomozók ilyen odaadó figyelemmel eredtek volna a gyilkosságok nyomába, és ha nincs ott a történetben a megszálló hatalom érintettsége, fel lehetett volna göngyölíteni a szálakat. És érdekes végigkövetni azt is, miért és hogyan lett Rubin Szilárd íróként megszállottja egy ilyen ügynek. Az írói érdeklődése nyilván több volt, mint a rémtörténetek iránti általános emberi érdeklődés vagy mint az önjelölt nyomozó igazságkeresése. Jancsó Piroska figurája fogta meg – le is írja, hogy minden egy múzeumban látott képpel kezdődött –, az ellentmondásos személyiség, aki prostituált nő tanulatlan gyermekeként, nevelőotthonokban hányódva is intelligens lett és olvasott, s a saját, szintén törvénytelen gyermekei iránti rajongó szeretete éles ellentétben állt a terhére rótt kegyetlen gyilkosságokkal. Mindenképpen jóvátehetetlen tragédia volt a sorsa.

Rubin Szilárd úgy érezhette: meg lehetett volna menteni mindenkit, a gyilkost és az áldozatokat is. Tizenkét évvel elkésett, így az irodalom volt az egyetlen esélye, hogy visszalépjen az időben és helyretegyen valamit. És valószínűleg jó érzékkel tapintott rá arra is, hogy a történet a példátlan gyilkosságsorozattal, a szovjetek tisztázatlan szerepével, a kapkodó rendőrséggel (a nyomozás elején még a vérvád is szóba került) jól megfelel arra is, hogy leképezze az ötvenes évek nyomasztó valóságát, a bizonytalanságot, félelmet és fenyegetettséget. Talán emiatt lett a mű másik munkacíme az Aprószentek mellett a Hódoltsági tükör – végül csak egy, a témáról szóló töredékes esszé kapta ezt a címet, amely szintén a kötet végére került mint a témával foglalkozó – de az író által nem a dokumentumregénybe szánt – írás. Kiegészítésképpen, és mert Rubin Szilárd máig a méltatlanul kevéssé ismert magyar szerzők sorába tartozik, érdemes elolvasni Keresztesi József róla szóló pályarajzát, amely az Aprószentekkel egy időben jelent meg, szintén a Magvető Kiadónál.