– Nagyon sok könyve szól a családról, a családi kapcsolatokról. Lehet ennek köze ahhoz, hogy női íróként érzékenyebb ezekre a témákra, mint a férfi kollégái?
– A női és a férfi írók között talán az a különbség, hogy ha a nő ír a családról, akkor az inkább magáról a családról fog szólni. Ha egy férfi ír róla, akkor a politika, a társadalom, az emberi létezés általános kérdései jobban előtérbe kerülnek. Emiatt sokan azt gondolják, hogy a női írók a kicsiségekről írnak, a nagy, fontos témákat pedig a férfiak írják meg. De nem hiszem, hogy ez így van. Mindkettő az életünkről fog szólni: az emberek sérüléseiről, titkairól és hazugságairól. És arról, hogy hogy lehetséges-e megbocsátani, ha valami rettenetes dolog történik. A család egy hatalmas színpad, tele van titkokkal és szomorú történetekkel. Minden megtörténik itt, mint egy minitársadalomban. Számomra a generációk egymásra hatása is érdekes: látni, hogy romlanak meg a dolgok, és van-e mód, hogy helyrehozzuk őket. Fontos az is, hogy bár együtt élünk, a legtöbb ember magányos. Még akkor is, ha nagyon jól ismerjük egymást, van egy rész a másikban, amit soha nem ismerhetünk meg, és nem is érthetünk. Ez néha ijesztő. Azt hisszük, a szerelem teljes, de nem az.
Linn Ulmann: „A világban rengeteg kreatív energia megy el hazugságra és hűtlenségre, ígéretekre, kettős életre. És féltékenységre. Ez az otthonokban történik, nem is kell hozzá írónak lenni.”
Fotó: Kocsis Zoltán
