50 éve halt meg Lajtha László zeneszerző

Ötven éve, 1963. február 16-án halt meg Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, népdalgyűjtő.

1892. június 30-án született Budapesten jómódú és művelt polgárcsaládban. Másfél éves korában kezdett olvasni, hatévesen a zongorázni, hétévesen komponálni. Bartók és Kodály példájára kezdte a népdalgyűjtést, a nála egy évtizeddel idősebb két komponista 17 évesen fogadta munkatársául. A budapesti Zeneakadémián végzett, közben közgazdaságtani doktorátust is szerzett, majd Lipcsében, Genfben és Párizsban folytatta zenei tanulmányait. A francia fővárosban töltött évei meghatározóak voltak: zeneművészete sajátos ötvözete a magyar és francia hatásoknak, ezért is nevezik a „legfranciásabb magyar zeneszerzőnek". Debussy és Ravel volt példaadó számára, zenei nyelvezete kialakulásában Bach és Mozart muzsikája is hatott rá.

Huszonegy évesen a Magyar Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményének őre lett, ekkor született első, a Des esquisses d'un musicien (Egy muzsikus vázlatai) című zeneműve. Az első világháborúban a fronton szolgált, 1919-ben kezdett tanítani. 1924-től a Nemzeti Múzeum népzenei osztályán dolgozott. 1928-ban második vonósnégyesének párizsi premierje után Elisabeth Coolidge amerikai mecénás jelentős összegért rendelt tőle újabb kvartettet. A következő évtől kultúrdiplomáciai tevékenységet is végzett, Bartókkal együtt a Népszövetség Szellemi Együttműködési Intézetében, majd a Népművészeti és Népi Hagyományok Bizottságában dolgozott.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett a népdalgyűjtésben. Erdélyben, a Felvidéken és a Nyugat-Dunántúlon közel kétezer népdalt gyűjtött össze, az elsők között rögzítette a dallamokat magnetofonnal, és jegyezte le tudományos pontossággal a népi hangszeregyüttesek muzsikáját. Monográfiákat szentelt egy-egy vidék népzenéjének (széki gyűjtés, Sopron megyei virrasztó énekek), sokat kutatta a cigányok zenéjét. Ő ismerte fel az egyes népdaltípusok és az egyházi zene, főleg a gregorián rokonságát. Népdalfeldolgozásaiban csak saját gyűjtésű dallamhoz nyúlt, mert azt vallotta, hogy azzal tud leginkább azonosulni.

1945-49 között a Nemzeti Zenede igazgatója, másfél évig a Rádió zenei vezetője volt. 1947-48-ban Londonban élt és dolgozott (többek közt filmzenét írt), részt vett az UNESCO védnöksége alatt működő, londoni székhelyű Nemzetközi Népzenei Tanács megalakításában, és haláláig a vezetőség tagja volt.

Lajthát Európában megbecsülték, itthon nem

Hazatérése után állásától megfosztották, évekre egzisztenciálisan ellehetetlenítették. A Kossuth-díjat 1951-ben kapta népzenekutatói munkásságáért; a kitüntetést először nem akarta elfogadni, majd mégis átvette és a pénzt szétosztotta a nála is szegényebbek és megalázottabbak között. Franciaországban, ahol sokáig ismertebb volt, mint hazájában, 1955-ben első magyarként választották a Francia Művészeti Akadémia tagjává, a hatóságok kiutazását még ekkor sem engedélyezték.

Közel száz művet írt, kilenc szimfóniája közül a hetedik az 1956-os forradalom zenei tablója. Komponált vonósnégyeseket, vígoperát (A kék kalap), balettzenét, misét, kamara- és kórusműveket. Korának egyik legnagyobb hangszerelő művésze és kiemelkedő zenepedagógusa is volt, miként úttörő a néptánckutatás terén is. A táncokat a koreográfia lejegyzése mellett filmen is rögzítette. Olyan kortársaival állt ismeretségben, mint Paul Valéry francia költő, Nadia Boulanger zenepedagógus, Mauric Ravel, Arthur Honegger és Szergej Prokofjev zeneszerző. A polihisztor Lajtha rajongott az irodalomért és a képzőművészetért, emellett szenvedélyesen érdeklődött a csillagászat és a fizika iránt is.

1963. február 16-án halt meg Budapesten szívinfarktus következtében. Zeneszerzői és népdalgyűjtői hagyatékát a budapesti Hagyományok Háza gondozza. 1995-ben nevét viselő díjat alapítottak zenei ismeretterjesztő, zenekritikai és előadó-művészeti területen a rádióműsorokban végzett, kimagasló teljesítmények elismerésére. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott. A tavalyi, születése 120. évfordulóján rendezett Lajtha-emlékév keretében az általa vezetett népzenekutató és -gyűjtő csoport munkásságát mutatta be a Néprajzi Múzeum kiállítása. A Művészetek Palotájának Lajtha-emlékkiállítása néhány napja zárult.

Halálának ötvenedik évfordulójára is méltón emlékeznek: január 24-én volt az ősbemutatója A négy isten ligete című balettjének a Müpa-ban. Február 16-án konferenciát és hangversenyt szerveznek az MTA Zenetudományi Intézetében, és megnyílik emlékszobája, ahol bútorait, zongoráját, könyvtárát és személyes tárgyait lehet megtekinteni.