Ha valakinek még kétségei voltak, hogy mivel foglalkozik egy néprajzos, a Néprajzi Múzeum tanulmányi kiállításán kiderül: néprajzi tárgyakkal. Bár a kurátor, Frazon Zsófia jobban szereti „forrásoknak” nevezni őket, és abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán tudjuk: mi az a néprajzi tárgy. Ennek ugyanis nem kell feltétlenül réginek lenni ahhoz, hogy múzeumba kerüljön. Elég, ha a tárgy forrás, vagyis tud valamit mondani a korról, amelyben készült és amelyben használták. Maga a használó is érdekes lehet: a történetei, tapasztalatai, pozitív vagy negatív kritikája is olyan információ, amelyet a néprajztudós begyűjt és felhasznál. A jelenkorkutatás legalábbis szívesen él ezzel a módszerrel, ahogy mostanában a történettudomány is érdeklődik a „hétköznapok történelme” és az oral history iránt. Frazon Zsófia szerint az egész jelenkor-kutatási projektnek ez az óriási adottsága, hogy mai emberekkel együtt gondolkodhat a muzeológus.
Így került a Néprajzi Múzeum kiállítására például egy pilleszék, egy macilámpa, egy esőkalap és egy gurulós bőrönd. Mindössze 33 régebbi és kortárs tárgyról van szó, amelyeket különböző témák körül rendeztek el, mint például a világítás, a teherhordás és hasonlók. A kurátor is rámutat: nem pusztán tárgyak, hanem problémák vannak előttünk, és ezekről csak összetett módon érdemes beszélni, ahogy a Néprajzi Múzeum csaknem 150 éves gyűjteményi örökségét is csak az egyre szaporodó jelenkori gyűjteménnyel együtt lehet igazán értelmezni. A Tárgyas ragozás – szubjektív etnográfia tanulmányi kiállítás: elsősorban a középiskolásokat segítené, hogy megértsék a múzeum lényegét, az egyetemistáknak módszertani kérdésekben nyújtana segítséget, de előzetes bejelentkezés után felnőtt csoportoknak is szívesen tartanak foglalkozást. A tárlat Miskolcról érkezett haza Budapestre, a közönség péntektől láthatja. Meg lehet nézni egyénileg is, de érdemesebb csoporttal menni, mert a tanulmányi kiállítás lényege inkább a vita és a közös gondolkodás.
A kiállítás nem arra akar kilyukadni, hogy az értékgazdag múlttal szemben most a silány tömegtermékek korában élünk. Inkább olyan kérdéseket vet fel, mint hogy mitől változnak meg az embert körülvevő tárgyak, mi befolyásolja a tárgykultúránkat, és mi az a hagyomány, amit érdemes továbbvinnünk, és mi az, aminek múzeumban van a helye. Nem kizárt, hogy a minőségi kérdéseken elgondolkodunk: vajon ronda vagy szép egy piros műanyag bevásárlókosár, és eszünkbe jutott-e valaha, hogy a kialakítása a fonott kosarakra utal vissza? Esztétikusnak találunk-e egy pilleszéket? Tetszik-e majd tíz év múlva is, és egyáltalán hosszú távra szól-e? Könnyebben mondunk véleményt a körülöttünk lévő világról, ha múzeumban látjuk, összefésülve a múlttal. A kiállítás izgalmas lexikonszócikkekkel, személyes történetekkel köti össze a múltat a jelennel és a hétköznapi világot a néprajzi fogalmakkal. A cél pedig az, hogy a látogatók megtanuljanak kiállítást értelmezni, megértsék a néprajz lényegét, és végül ők is a jelenkorról gondolkodjanak.
