A Presser–Vörös-tengely

Az LGT, élén Presser Gáborral, olyan hibába esett, amihez hasonlók voltak már, és mindig nagy port is kavartak: Vörös Gábor- és Beyoncé-effektus.

Pion István
2013. 02. 13. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történt, hogy Vörös Gábor Slash-koncertre akart menni. Nem volt ő ezzel egyedül kicsit sem, de azzal már igen, hogy alanyi jogon szeretett volna ingyenjegyet kapni rá, mondván, sokkal régebb óta űzi a szakmáját, mint a Hegylakó a sajátját, úgyhogy ez neki jár.

Aztán nyilván nem járt, pech, miért is járt volna Viszont akkora mém lett belőle, hogy úgy tűnik, végül megihlette még a nála is sokkal régebb óta szakmában lévő LGT-t is, azon belül Presser Gábort. Az együttes három egymást követő – ha meg tudnám számolni, valahol ott járnék most, hogy négyszázadik, négyszázegyedik és négyszázkettedik – búcsúkoncertjére ugyanis olyan szerződést kínált a sajtófotósoknak, amit a gigacsillámpóni Beyoncé Knowles is megirigyelhetne, miután a kis drága számos fotót akart letiltatni saját magáról azok közül, amelyek az amerikaifoci-bajnokság döntőjében készültek. Csak azért, mert csúnya volt rajtuk. Bah.

Ó, ez embertelen gáz!”


Nos, hogy az LGT ne essen ilyen hibába, megelőzné, hogy csúnyák legyenek a fotókon, sőt: még azokat a fotográfiákat is lenyúlná az említett szerződés értelmében – Presser Gábor mint szerződő fél szerepel a szerződésben –, amelyeken tulajdonképpen üdének és fiatalnak látszanak. Csak. Mert. Ja nem, alanyi jogon: negyven év siker van a hátuk mögött, és ez nekik jár.

Hát nem. Nem jár. Pont azért nem jár, mert ezek a fotósok az ő rajongóikat szolgálják ki a koncerteken készült fotókkal, nem pedig az LGT-t. Hát nem. Nem jár. Pont azért nem jár, amiért egy értelmes zenész dolgozik minden áldott nap: a rajongóiért, nem pedig az önhitt tulajdonlásért és nárciszkodásért. Hát nem. Nem jár. Pont azért nem jár. Az meg aztán végképp nem jár, hogy az amúgy a koncerten éppenséggel dolgozó, és nem éppen mulató fotósok, miután hazamentek, majd szépen és tisztességesen feldolgozták a képeiket, töltsék is fel az LGT honlapjára, amiből a zenekar válogat, hogy mit használhat az adott szerkesztőség és mit nem.

Számos médium azonnal bojkottálta a koncertek fotózását. Nyilván ettől még készülnek majd képek: mind a négyszázadik, mind négyszázegyedik, mind a négyszázkettedik búcsúkoncerten. Azért ha lesz még, mert nyilván lesz még búcsúkoncert, nyugodtan vigyenek föl magukkal a színpadra fényképezőgépet, okostelefont, akármit. Az a biztos.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.