Az őr színpadra kívánkozó mű, bár párbeszéd nincs benne. Csak Michel belső monológját halljuk, és rajta keresztül jutnak el hozzánk munkatársa, Harry szavai és gondolatai. És ezek elég beteg gondolatok. Terrin regényét egy riportfilm inspirálta két börtönlakóról, akik közül az egyik teljesen kétségbeesett, miután társa harminc év után szabadult, és ezzel felborult összeszokott párosuk. A regény két szereplője is ilyen furcsán szoros érzelmi kötelékben tengeti napjait biztonsági őrként egy gazdagok számára épített luxusapartman parkológarázsában.
Peter Terrin regényeit gyakran hasonlítják Kafka műveihez
Fotó: Béres Attila
A gazdagokat pedig őrizni kell, mert odakint nem túl barátságos a világ, valószínűleg háború folyik, de legalábbis gyakoriak a terrortámadások. Talán most is történt valamiféle komoly katasztrófa, mert a lakók és a személyzet többi része egyik napról a másikra eltűnik. Kivéve egyetlen lakót – meg persze a két őrt. Harry és Michel pedig vár, hiszen amíg az őket alkalmazó szervezet nem dönt másként, addig őrködniük kell. Miközben folyton azon rágódnak, hogy mit várhat el tőlük ez a sokat emlegetett szervezet, és milyen előreléptetésre számíthatnak, ha kitartanak, életük különös rituálék és szertartások szerint zajlik.
Egészen addig nincs is baj, amíg nem érkezik meg a harmadik őr. Az események itt kegyetlen és véres fordulatot vesznek, és Harry pszichés megborulása már egészen durva tettekben nyilvánul meg. Innen már nincs visszaút: el kell hagyniuk a megszokott lakóterüket, hogy végre kiderítsék, mi is a helyzet odafent. Az őr nem könnyű, mondhatni kafkai sötétségű olvasmány, de kétségkívül hatásos szöveg, amibe a szerző jó adag társadalomkritikát is csomagolt. A jövő, amit vizionál, már valójában itt van, a portásokkal őrzött lakóparkokkal, az állandó terrorfenyegetettséggel.
A gazdagok ebben a világban ugyanúgy áldozatok: a jól felfegyverzett és kiképzett őrök állandóan arra emlékeztetik őket, hogy az életük kegyelemélet, amit bármikor kiolthat a feldühödött nélkülözők és fosztogatók gyilkos haragja. Ebben a beszűkült, állandó háborús hangulatba merevedett világban a két őr kötelességtudata, bármilyen nevetséges is, de mégiscsak ésszerű válasz a teljes ésszerűtlenségre. Terrin képes hitelesen megragadni a rosszul értelmezett kötelességtudat és a beszűkülő gondolkodás prése alatt felbomló psziché sajátos nézőpontját, és regénye úgy lesz izgalmas thriller, hogy valójában szinte végig egyetlen nyomasztó pincehelyiségre korlátozódik a cselekmény.
(Peter Terrin: Az őr, fordította: Balogh Tamás, Göncöl Kiadó, 2013, 256 oldal.)