Az Argo-akciót és A bin Laden-hajszát díjazták

Az Argo-akció és A bin Laden-hajsza nyerte vasárnap az amerikai televíziós és filmes forgatókönyvírók díját.

PR
2013. 02. 18. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai írók céhe (WGA) a legjobb eredeti forgatókönyv elismerését Mark Boalnak szavazta meg A bin Laden-hajsza című produkcióért. A film az al-Kaida terrorszervezet vezére utáni nyomozásról és az életét kioltó akcióról szól. Boal a díjat átvéve a film rendezője, Kathryn Bigelow szavaira utalt a film üzenetével kapcsolatban: „Bigelow azt mondta, egy sötét évtizedre akart fényt deríteni. Ennél jobban nem tudnám megfogalmazni”.

Az Argo-akció, amely az 1979-es iráni forradalom idején Teheránban ragadt amerikai követségi alkalmazottak kimentésének eddig kevéssé ismert történetét dolgozta fel, a legjobb adaptált forgatókönyv díját vehette át. Mint a forgatókönyv szerzője, Chris Terrio megjegyezte: korábban sohasem kapott még ilyen fontos elismerést.
A Lincoln forgatókönyvírója, Tony Kushner különdíjban részesült munkájáért. A dokumentumfilmes kategória győztese Malik Bendjelloul lett, a Searchnig for Sugar Man írója. A tévés mezőnyből a Totál szívás, a Louie és a Csajok íróit díjazta a forgatókönyves céh.

A WGA díjait egy héttel az Oscar-gála előtt adták át Los Angelesben. A céh véleménye egy utolsó lökést adhat az amerikai filmakadémia tagjainak, akik helyi idő szerint kedd délután öt óráig adhatják le szavazataikat. Az Oscar-díjakat február 24-én adják át a hollywoodi Dolby Színházban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.