Gaál Zoltán huszonévesen kezdett el japánul tanulni – nem mástól, mint éppen Murakami Haruki fordítójától, Erdős Györgytől. Máig úgy gondolja: azért szeretett bele az író műveibe, mert Erdős György fordításában a japán nyelvet hallotta vissza, „egy sajátos, az ő számára Japánt jelentő ízt”. Tőle tanulta meg azt is, hogy a japán nyelvet nem lehet kizárólag nyelvtani problémaként kezelni, hanem teljes odaadással kell szeretni. Gaál Zoltán már a műfordítások kézirataiból ismerhette meg Murakami Haruki műveit, Japánban többször járt Erdős Györggyel és önállóan is, sőt több évet élt a felkelő nap országában, ahol ösztöndíjasként tanult fotografálni.
Elmondása szerint Japánban nem hasaltak el a képeitől: volt, aki azt kérte rajta számon, hogy miért nem jelennek meg Murakami Harukihoz kapcsolódó helyszínek, mint az író törzskocsmája, de általában csak „túl európai” volt a japánoknak. Az ottani fotográfusok poros kis múzeumnak tartják Európát, és Gaál Zoltán nem zárja ki, hogy van valami igazuk. Szerinte a legnagyobb baj, hogy itthon nem tudunk beszélni a képekről. De – úgy vette észre – a munkáról magáról is másképp gondolkodnak a japánok: egy élet munkája dönti el, hogy valaki jó vagy rossz fotográfus, nem egyetlen album vagy egy fotó.
A Tokió – Murakami allúziók című, Folpress Kiadónál megjelent albumban Tokió kevésbé ismert negyedeibe, a fiatalok világába kalauzol minket Gaál Zoltán, és megpróbálja bemutatni a saját Tokióját, a világhírű japán író a vezérfonalat szolgáltatja ehhez. Murakami Haruki regényeinek helyszínei, hangulata és a regényekben ábrázolt elidegenedés is megjelenik a képeken. A fotográfus szerint elsősorban a Norvég erdő című Murakami-regényre ismerhetünk rá az albumból.
Részletek a február 19-i, keddi Magyar Nemzetben.