A helyi televíziós csatornák „Tajvan dicsőségének” nevezték hétfőn az 58 esztendős rendezőt, és többször leadták köszönőbeszédét, amelyben Lee „csodának” minősítette, hogy el tudta készíteni a filmet, és aláhúzta, hogy a mozi nem jöhetett volna létre „Tajvan segítsége nélkül”.
Azt is elmondta, hogy nagyon hosszú ideig aggódott a négy éven át készült film fogadtatása miatt. „Ez egy filozofikus könyv és egy drága film találkozása, amely ijesztő kombináció” – húzta alá Lee, aki első Oscarját a 2005-ös Brokeback Mountain – Túl a barátságon című drámáért kapta.
Elárulta, hogy a jövőben is szívesen dolgozna 3D-ben, amelyet újszerű mozinyelvnek nevezett. „A rossz hír az, hogy ez rendkívül költséges és nehéz dolog, ám amint olcsóbb és könnyebb lesz, egyre több filmrendező fog élni a lehetőséggel. Én úgy látom, hogy remek jövő áll a technológia előtt, és ha az anyagi feltételek engedik, akkor magam is teszek még vele néhány próbát” – fejtette ki.
Szavai szerint a film fődíszlete – egy hatalmas víztartály, amelyet Tajvan egyik stúdiójában állítottak fel – lehetőséget adott a stábnak, hogy szabadjára engedje fantáziáját, és ne legyen megkötve a hollywoodi költségvetés által.
A Pi élete globális kasszasiker lett és jól szerepelt Tajvanon is, részben Lee népszerűsége, részben amiatt, hogy a film 90 százalékát a szigeten forgatták.
Győzelme után Lee arra bátorította a többi ázsiai és nem amerikai filmrendezőt, hogy próbáljanak „megküzdeni” Hollywooddal. „Úgy vélem, hogy ez a hátrány néha előny is lehet: annak a ténye, hogy másik kultúrából származom, különlegessé tesz engem” – mutatott rá a rendező.
A tajvani elnök, Ma Jing-csiu üzenetben gratulált Leenek, akit a tajvaniak büszkeségének nevezett, és köszönetet mondott neki, amiért „közelebb viszi a világhoz Tajvant”.
Tizenegy jelöléséből a Pi élete négyért gyűjtötte be a filmvilág tekintélyes elismerését.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!