Robert Capa Központ lehet az Ernst Múzeum helyén

Robert Capa Központ lehet az Ernst Múzeum helyén – írta a Népszava.hu.

Grund
2013. 02. 18. 18:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap információi szerint a jelenleg a Műcsarnok által működtetett Ernst Múzeum a Magyar Művészeti Akadémiához kerülne, és épületében nyílna meg a megalapítandó Robert Capa Központ, melynek vezetője várhatóan Kőrösi Orsolya, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója lesz. Az új intézmény működéséhez évi százmillió forintra lesz szükség, ebből a keretből a központ kiállításokat hozna létre, díjat alapítana, képzéseket tartana, ösztöndíjakat adományozna. Egyik fő feladata az lenne, hogy a hazai fotográfusok számára nemzetközi kapcsolatokat építsen, lehetőséget teremtsen vásárokra, nemzetközi workshopokra kijutni, illetve nemzetközi kiállítások kurátorait is meghívnák – írja a Népszava.hu. Kőrösi Orsolya az MTI megkeresésére közölte: a kérdésben jelenleg szakmai egyeztetések zajlanak, rengeteg részlet vár még tisztázásra.

Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója az MTI-nek annyit mondott, hogy a koncepció behatóbb ismerete nélkül nem kíván véleményt nyilvánítani. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága írásos válaszában elismerte, hogy az Ernst Múzeum további hasznosítása tárgyában a tárcához érkezett egy kortárs fotográfiai központ létrehozásáról szóló kezdeményezés. Tekintettel arra, hogy a tervezet részletkérdéseiről döntés még nem született, további információt egyelőre nem közöltek.

Baán László, a városligeti Múzeumi negyed koncepciójáért felelős miniszteri biztos a Népszavának nyilatkozva üdvözölte az ötletet, de mint mondta, részleteket nem tud. A Szépművészeti Múzeumot is vezető szakember tudomása szerint a Robert Capa Központ nem lép fel egy általános fotográfiai gyűjtemény felépítésének igényével, s elsősorban a fotóriporteri hagyományra koncentrál majd, így létrehozása nem mond ellent a Múzeumi negyedben felépítendő Magyar Fotográfiai Múzeum koncepciójának.

A magyar állam 2009 januárjában csaknem 300 millió forintért vásárolt Robert Capa-fényképeket a New York-i International Center of Photographytól, amely a magyar származású fotóriporter hagyatékát gondozza. A megvásárolt 937 darabból álló mesterkópia-sorozatot az intézet alapítója, Robert Capa öccse, a szintén fotográfus Cornell Capa állította össze azzal a céllal, hogy az Egyesült Államokban működő intézet mintájára Európában és Ázsiában is létrehozzon egy-egy fotográfiai központot. A magyar állam azonban – korábbi terveit megváltoztatva – végül a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezte el a kollekciót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.