Rózsaszín lufi és háborús dráma a magyar mozikban

A hét mozibemutatói közül külön figyelmet érdemel Gus Van Sant Ígéret földje című drámája Matt Damonnal, valamint Agnieszka Holland Oscar-jelölt második világháborús remeke, A város alatt.

kgy
2013. 02. 28. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kilencvenes évek amerikai indie filmjének origója, Tarr Béla munkásságának tisztelője és követője, Gus Van Sant: olyan emlékezetes dolgozatokkal, mint az Otthonom, Idaho, a Majd megdöglik érte, és a Good Will Hunting. Kísérletező kedve az ezredfordulót követően is megmaradt, bár be-becsúsztak gyengébb próbálkozások is. Az Ígéret földje – annak ellenére, hogy szerepelt a berlini versenyprogramban – félúton van a mainstream felé, mert azért Matt Damonnal és Frances McDormanddal akár a kasszáknál is lehet keresnivalója egy elvontabb témának. Jelen esetben egy kis rózsaszín lufiba csomagolta Gus Van Sant mondanivalóját, amelynek hőse egy gáztermelő multi naiv alkalmazottja, aki munkája során rájön, hogy a hatalmas vállalat csúnya dolgokat művel, ő pedig gyorsan megtér a becsületes vidéki polgárok lelkes táborába.

A város alatt nagy késéssel érkezik a magyar mozikba, pedig a rendezőnő életművében jól mutatja fontosságát az a tény, hogy Holland életműdíjat kapott a tavalyi Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a díjátadó alkalmából ezt a filmet vetítették. Az Oscar-jelölés a legjobb külföldi film kategóriában a teljesítményéért éppen annyira megérdemelt, mint a tavalyi Európai Filmdíj nominációja a közönségdíjas jelöltek között. Holland amerikai sorozatrendezései és europuding mozijai mellett a jelek szerint nem feledkezett meg a klasszikus filmes értékekről és erényekről, s a lengyel film egyik legnagyobb rendezője az elmúlt évek egyik legjobb lengyel és háborús moziját készítette el A város alattal. A sztori a mai Ukrajna területén található Lvov városában játszódik, ahol egy szennyvízmunkás jó pénzért rejteget zsidókat az általa oly jól ismert föld alatti csatornarendszerben. A háború előrehaladtával az üldözötteknek egyedüli menekülési lehetőséget kínáló szennyvízhálózat embert próbáló körülményei már első pillantásra is hidegrázóak, az eltöltött hetek pedig egyre jobban rátelepszenek a menekültek életére. Ráadásul a pénzük is elfogy, így teljesen kiszolgáltatottak lesznek az őt rejtegető férfinak. Utóbbi szociális érzékenysége a pusztítást látva felszínre tör, s ekkor már humánumból segíti a zsidókat, saját, valamint családja életét is kockáztatva tettével.

Fiatal házasok a boldogító igen utáni első évben: erről az alaphelyzetről mesél Az a bizonyos első év, s mivel romantikus vígjáték zászló alatt futnak ki a játékosok a gyepre, ezért a filmben bemutatott pár határozottan humoros helyzetkomikumok sorát éli meg a számukra biztosított másfél óra alatt. Ehhez leginkább az szükségeltetik, hogy közel s távol nincsen ember, aki ne minimum kételkedve tekintene a frigyre, s a szereplők maguk is egyre-másra bizonytalanodnak el az útjukba kerülő kísértések során. De ki mondta, hogy könnyű lenne a választott új életük? Az Az a bizonyos első év ugyanakkor bizton állítja, hogy legalább szórakoztató kalandok várnak rájuk, s a műfaji szabályoknak megfelelően még a happy end is benne van a tarsolyban. A film a könnyed szórakoztatás, a romantika és a humor kedvelőinek a kegyeit keresi, még ha egyenetlen színvonala miatt többeket ezzel együtt is csalódással fog eltölteni.

Taylor Hackford rendező egykoron olyan remek kis filmeket készített, mint a Garni-zóna, Az ördög ügyvédje és a Ray, ami elég veretes lista, hogy az ember odafigyeljen a rendező munkásságának újabb fejezeteire. Nos, Hackford éppen a 2004-es Ray óta nagyon visszafogott direktorként, így a Parkerrel kapcsolatban még az egészséges érdeklődéssel viseltethetünk. Igaz, Jason Statham főszereplésével leginkább csak akciófilmre számíthatunk, még akkor is, ha Jennifer Lopez a partnere. A Parker pedig éppen olyan akciófilm, mint bármely Statham-mozi az elmúlt évekből, s még inkább, mint Steven Seagal egykori, Ölve vagy halva című mozija. A bűnöző férfit társai átverik, és lelövik, de az út szélén hagyott Statham nem hal meg, felépülve pedig csak a bosszú motiválja. Amikor pedig megtudja, hogy egykori társai egy igazán nagy bulira készülnek, ezt még kiegészíti a pénz utáni sóvárgás is. A nagy csihi-puhikra, valószínűtlen akciókra vágyó filmkedvelők előnyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.