Sámántitkok meg a medve intim földrajza

Mire képes egy sámán, hány anyja van egy obi-ugornak, és hogyan tette tönkre a tradicionális finnugor népeket az olajéhség? Interjú Kerezsi Ágnessel.

– Ön behatóan foglalkozott a samanizmussal, és sok időt töltött a Szibériában élő, tradicionális gazdálkodást folytató finnugor népek körében. Hogyan tud a néprajztudós a kívülálló szerepében maradni ilyen intenzív együttlét közben?
– A néprajzosnak a terepmunka során mindenképpen átalakul kicsit az identitása és egyre inkább hasonlóvá válik azokhoz, akik között él. Egy idő után például engem is otthagytak a gyerekkel, amikor a férfiak elmentek hattyúra vadászni. Csak annyit mondtak, hogy itt a puska, ha jön a medve, ezzel lőjek. Részt vettem a szertartásaikon is. A néprajzosnak tisztelnie kell azokat, akik között kutat, elfogadva, hogy sok mindenben mások vagyunk, ugyanakkor nagyon is hasonlóak. Hiszen a sámánszertartás is arról szól, hogy boldogok és egészségesek legyünk. Számomra egyébként megdöbbentő volt látni, milyen jó öregnek vagy gyereknek lenni az obi-ugoroknál. Nincsenek köztük magányos idősek. A gyerekeknek pedig hét anyukájuk van, létezik például olyan, hogy a köldökzsinórt elvágó anya, de van a mi keresztanyánknak megfelelő családtag is. Nincs szükség tehát se bölcsődére, se bébiszitterre. Szokták tőlem kérdezni, hogy félek-e, amikor helikopterrel letesznek a tajga közepén. Sokkal jobban féltem Moszkvában, amikor át kellett szállnom a repülőtéren, ahol elvesztem a tömegben, de a tajgán, ha történt volna velem valami, biztosan akad segítség.

Kerezsi Ágnes

Fotó: Béres Attila

– Melyik volt a legkülönlegesebb élménye a sámánhittel kapcsolatban?
– Négy vagy öt hete éltem már a tajgán, amikor megkérdeztem a 20. század végének egyik leghíresebb sámánját, hogy mondja meg, jól van-e a kislányom, aki akkor kilencéves volt. A sámánokról úgy tartják, hogy nem csak a múltba és a jövőbe látnak, hanem térben is tudnak „utazni”. Az öreg sámán lehunyta a szemét, és úgy maradt sokáig. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mert úgy tűnt, hogy elaludt, de jól nevelt kutatóként nem mertem felkelteni. Aztán elkezdett beszélni. Akkoriban Prágában laktunk. A sámán fokozatosan mesélt el egyre több részletet. Először úgy írta le a tájat, mintha felülről látná, majd egyre közelebb jutott a konkrét helyszínhez, ami lassan felismerhetővé vált számomra. Leírta a kislányomat, az életkorát, a szobáját, és azt látta, hogy otthon van az apjával, és hogy valami baja volt, de már jól van. Utólag kiderült, hogy aznap a kislányomnak valóban fülgyulladása volt, és a férjem tényleg otthon maradt vele.

– Mind a mai napig megmaradt a sámánok szerepe ezekben a kis közösségekben?
– Helyenként változik. A samanizmus főleg azoknál a természeti népeknél maradt meg, amelyeknél döntően a zsákmányoló gazdálkodás, vagyis a halászat-vadászat a jellemző. Hiszen az a kulcsszerepük, hogy az istenektől a zsákmányszerzés sikerét kérjék. A sámán ezenkívül gyógyít is, de nem úgy, mint egy természetgyógyász, a lélekkel foglalkozik mindenekelőtt. Hitük szerint a sámán képes rá, hogy az egyik lelkét elküldje térben és időben a legkülönbözőbb helyekre, és tud kommunikálni a szellemvilággal is.

– Milyen állapotban vannak a kisebb szibériai finnugor közösségek? Mennyire képesek megőrizni a hagyományaikat?
– Szibéria demográfiai mutatói jelentősen átalakultak az elmúlt negyven évben az olaj- és gázfeltárásoknak köszönhetően. A körülbelül 25 ezer hanti és a 7-8 ezer mansi akkoriban százezer orosszal élt együtt. Mára két-három millióra duzzadt a bevándorlók száma. A harmincas évektől kötelező volt iskolába járni, a gyerekeket elvitték távoli vidékekre tanulni. Azok, akik visszakerültek a szálláshelyükre, lehet, hogy tudták, ki az a Csehov vagy Puskin, de fogalmuk sem volt már arról, hogyan kell varsát készíteni vagy felállítani egy csapdát. A hatvanas években aztán – szép kifejezéssel – perspektíva nélküli falvaknak minősítették ezeknek a népeknek a szállásait. Ez magyarra fordítva azt jelentette: ott van a gáz vagy az olaj. A családok kaptak egy hetet, esetleg tíz napot, hogy elköltözzenek. Számunkra persze úgy tűnhet, jobb körülmények közé kerültek, hiszen beköltöztették őket egy faluba, ahol áram volt, többszobás, fűtött házak. Ezek az emberek viszont nagyon nehezen szoktak ehhez hozzá. A férfiak elkezdtek inni, a fegyverek pedig mindeközben náluk maradtak, úgyhogy történtek gyilkosságok és véletlen balesetek is. Ez az életmódváltozás megtizedelte őket.

– És mi a helyzet ma?
– A kilencvenes évek után újabb korszak kezdődött azzal, hogy a szocializmus alatt kialakult viszonylagos védőháló szertefoszlott, és a kolhozok helyett ismét önállóan kezdtek vadászni. Csakhogy közben kiirtották az erdőket. Nincs nyugdíjuk, de ha bárki kilő engedély nélkül egy állatot, akkor orvvadászatért súlyos büntetést kap. Óriási munkanélküliség és nyomor sújtja az őslakosokat. Rengeteg fiatal férfi lesz a kilátástalanság miatt öngyilkos. De vannak pozitív változások is. Megjelent az „etnikai biznisz”, elkezdték gyártani a mamuszokat, amiket ők maguk nem hordanának, de az orosz feleségek a téli hidegben lelkesen vásárolják ezeket. Létrehoztak etnotáborokat, amikben az elkényeztetett városiak kipróbálhatják a kevésbé civilizált életet. És a gyógynövények, bogyók gyűjtése is jellemzővé vált, de sajnos a városi kereskedők gyakran átverik őket. A hagyományos életformát követő hantik és mansik száma ma már csupán pár százra tehető. Volt egy család, amelynek körében utazásaim idejét összeadva majdnem egy évet töltöttem. Köztük élt az az öreg sámán is, akiről már meséltem. Az ő halála után a család szétköltözött, az egyik lányából pravoszláv templomszolga lett, az apa szellemi örökösének tekintett legkisebb fiú gyermeke pedig olajmérnök. A tajga is más. Eladták a kitermelés jogát a földjeiken, amiken utak épültek, minden szálláshelyhez kaptak terepjárót. A mobiltelefon és a számítógép is hihetetlenül gyorsan terjed.

– Az egyik előadása tervezett témája a nyelvrokonság. Meglehetősen érzékeny téma, nem tart az indulatos hozzászólásoktól?
– Az egyetemi hallgatóim között is akadnak, akik felteszik nekem a kérdést: tanárnő, maga tényleg elhiszi ezt? Ilyenkor mindig elmondom, hogy a kérdés hátterében egy tévhit áll. Attól, hogy a mi nyelvünk tudományosan bizonyítottan finnugor, nem következik semmiféle genetikai vagy kulturális rokonság. Nem lehet ezeket összemosni. Én arra törekszem az előadásaimmal, hogy megmutassam, néprajzi szempontból mennyire különleges és szerteágazó finnugor anyag van a Néprajzi Múzeum birtokában.

Az előadássorozat részletes programját megtekintheti itt.

A Néprajzi Múzeum raktára számtalan kincset rejt a rénszarvascsontból készült kanálgéptől a kiszuperált sámándobig. Most ráadásul az észtek hagyományos népművészetét, viseletét bemutató érdekes, színes kiállítás is megtekinthető, ahol a családi söröskorsótól a népi mintás esernyőig minden megvan.Tekintse meg képgalériánkat!