Szombaton tartják a szép beszéd ünnepét

A Petőfi Irodalmi Múzeumban tartják szombaton a szép beszéd ünnepét, a Kazinczy-gálát. Az ünnepségen neves színészek, Bán János, Hegedűs D. Géza, Kováts Kriszta, Nagy-Kálózy Eszter is fellépnek.

Grund
2013. 02. 22. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombaton délután négy órakor kezdődő rendezvényt a Kazinczy-díj Alapítvány és az Anyanyelvápolók Szövetsége szervezi a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. Az ünnepségen olyan neves színművészek lépnek fel, akik korábban kiérdemelték a Kazincy-érmet. Köztük lesz Bán János, Hegedűs D. Géza, Kováts Kriszta, Nagy-Kálózy Eszter, Peller Anna, Szalma Tamás, Tóth Enikő, valamint Vándorffy László.

A Kazinczy Alapítvány 1960-ban jött létre Péchy Blanka színésznő kezdeményezésére, hogy példamutató beszédre ösztönözze a színészeket, rádió- és tévébemondókat, pedagógusokat, később a középiskolásokat is. „Egy szerteágazó, ma is élő nyelvművelő mozgalom jött létre, amelynek kitüntetett pontja a magyar nyelv napja, illetve a nemzetközi anyanyelvek napja. Ez utóbbi adja aktualitását a Kazinczy-gálának” – fogalmazott Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, aki hozzátette, az ünneplésen túl a találkozás szintén célja a rendezvénynek, hiszen az Anyanyelvápolók Szövetségének Erdélyben és Kárpátalján is vannak tagjai.

Az ünnepségen Juhász mellett beszédet mond, Szakonyi Károly, a Kazinczy-díj Alapítvány elnöke és Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió volt főbemondója.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.