Az Index.hu értesülései szerint elfogadta Vidnyánszky Attila felkérését Bodrogi Gyula, Sinkó László, Szarvas József, Blaskó Péter, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Tompos Kátya, Tenki Réka és Törőcsik Mari, így ők a jövő évadban is a Nemzeti Színház tagjai lesznek. A Magyar Nemzetnek és a Kultúrgrundnak Szarvas József és Blaskó Péter is megerősítette a hírt. Az előadó-művészeti törvény szerint a konkrét szerződési ajánlatokat március 31-ig kell megtennie az új igazgatónak, a színészeknek pedig egy hónapjuk van eldönteni, hogy elfogadják-e vagy sem. Az MTI értesülései szerint a közös munkára felkért művészek döntő része kihasználja a rendelkezésére álló határidőt arra, hogy választ adjon a leendő igazgató ajánlatára. Azoknak sem kellett még végleges döntést hozniuk, akikről a szerződtetési beszélgetések alapján úgy érezhető, hogy maradnak.
Stohl András az Index kérdésére határozottan cáfolta azt a hírt, hogy a Vígszínházzal tárgyalna. Ezt az információt azonban még korábban lapunknak Vidnyánszky Attila egyik közvetlen munkatársa megerősítette. A társulatból a híresztelések szerint távozik Kulka János, Gáspár Sándor, Szabó Kimmel Tamás, László Zsolt, Péterfi Bori és Molnár Piroska, Znamenák István, Murányi Tünde, Makranczi Zalán és Nagy Zsolt. A színészek távozása miatt a színház több előadásának a sorsa bizonytalanná vált, és kérdéses, hogy hányszor adják majd elő a jövő évadban a Mefisztót, amelyet Alföldi Róbert rendezésében májusban mutatnak be. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy a debreceni színházból Vidnyánszky Attilával a Nemzeti társulatába érkezik Ráckevei Anna, Szűcs Nelli és Trill Zsolt, akiket a jövő évadtól köthet szerződés a színházhoz.
A leendő igazgató, Vidnyánszky Attila az MTI-nek azt mondta: mivel a szerződtetési tárgyalások még nem zárultak le, nem nyilatkozik arról, hogy ki marad és ki távozik a teátrumtól. Annyit azonban elárult, hogy az első évadban biztosan nem akar a jelenlegi 37 színésznél több taggal rendelkező társulattal dolgozni. Az MTI egyébként négy színészről tud, aki Vidnyánszky Attilával a Nemzeti társulatába érkezik: Ráckevei Annát, Reviczky Gábort, Trill Zsoltot és Szűcs Nellit a jövő évadtól kötheti szerződés a teátrumhoz.