Visszatért az East együttes, gőzerővel próbál a koncertekre

Gőzerővel próbál márciusi szegedi és budapesti koncertjére az East együttes. A formáció tavaly a pécsi Kodály Központban 18 év szünet után lépett ismét színpadra, nagy sikerrel.

Grund
2013. 02. 25. 17:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az East 1975-ben instrumentális zenekarként indult Szegedről, és az 1980-as évekre a hazai dzsessz- és progresszív rock talán legszínvonalasabb képviselője lett. Fellépett Nyugat-Berlinben, Hollandiában, Ausztriában, jelent meg lemeze Japánban és Dél-Koreában, 1990-ben Tina Turner előzenekara volt az MTK-stadionban 50 ezres közönség előtt. A visszatérést a tavaly nyári pécsi fellépés jelentette a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) keretében, melyet most márciusban újabb két koncert követ: 4-én a Szegedi Nemzeti Színházban, 12-én pedig a budapesti Művészetek Palotájában, mindkét városban csaknem húsz év után ismét.

Móczán Péter  basszusgitáros és Varga János gitáros egy solymári próbateremben

Fotó: Mohai Balázs / MTI

„Nem úgy léptünk 1994 szeptemberében a Budapest Sportcsarnok színpadára, hogy az lesz az utolsó, hiszen akkor készült el egy stúdióalbumunk, a Radio Babel. Jött egy lehetőség, hogy egy igazán nagy koncerthelyen játsszunk, nem gondoltuk, hogy ez lesz a búcsú, mégis így alakult. Akkor is két változatban, az East régi és újabb korszakát képviselő felállásban zenéltünk, mint a tavalyi pécsi visszatéréskor, és ahogy most is lesz” – mondta Pálvölgyi Géza, a Tátrai Bandből is ismert billentyűs. Hozzátette: nyilván a nosztalgia is közrejátszott abban, hogy megint játszanak, mert az Eastnek működő zenekarként már nem lehet jövője, annyifelé ágazott el a sorsuk az elmúlt két évtizedben.

Varga János gitáros szerint a zenekarban senkiben nem maradt semmilyen rossz szájíze a múltban történtek, a tagcserék kapcsán, a különböző korszakok felállásai sohasem rivalizáltak egymással. „Az East mindannyiunk számára az örök szerelem, és tudtuk, hogy ha összeáll a megfelelő háttér egy újabb koncertre, arra senki sem fog nemet mondani. Meg kellett teremteni a produkció anyagi és technikai feltételeit, hiszen ez egy háromórás anyag, tíz ember zenél a színpadon” – szögezte le a gitáros.

Király István dobos, Móczán Péter basszusgitáros, Pálvölgyi Géza billentyűs, Varga János gitáros és Zareczky Miklós énekes

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Zareczky Miklós énekes felidézte, hogy amikor tavaly újra elkezdtek próbálni, már a legelején kiderült, hogy még mindig mennyire élvezik a közös zenélést. „A legelső dal, amibe belefogtunk, az 1982-es második East-album, a Hűség címadó nyitódala volt, és egy új bevezető után ezzel kezdünk most Szegeden és a Müpában is.”

Móczán Péter basszusgitáros, az együttes vezetője kitért arra, hogy a szegedi koncert azért is különleges számukra, mert a zenekar 1975-ben ebben a városban alakult, és itt mutatkozott be a közönségnek. „Rezsővel, azaz Király István dobossal együtt jártunk Szegeden középiskolába. A városhoz számos kellemes emlékünk fűződik, a közönség vevő volt a minőségi zenére, s közel volt a jugoszláv határ, így nagyon jó és friss zenékhez lehetett hozzájutni. Szegeden is húsz éve játszottunk utoljára, úgyhogy nagy izgalommal térünk vissza. Ma már sokkal modernebb hangszereket és erősítőket tudunk használni, sokkal jobban tudunk szólni élőben, mint annak idején, ráadásul talán bölcsebbek is lettünk” – mondta Móczán. Szerinte 1994-ben azért lett vége az Eastnek, mert úgy érezték, elfogyott körülöttük a levegő, a zenei paletta felhígult, és nincs igény az igényes progresszív rockzenére.

Az Eastből 1987-ben kilépett Varga János előbb az Art Reaktorban, majd a Zig-Zag Companyben zenélt, később megalapította a paksi Gastroblues Fesztiválon rendszeresen játszó Varga János Projectet és a Mediterrán Combót, ezekben Király István is tag. Zareczky Miklós 1983-ban ment el az Eastből, és nyolc évig vendéglátózott Skandináviában, 1992 óta a Bergendy zenekarral lép fel. Pálvölgyi Géza 1988 óta zenél a Tátrai Banddel, írt filmzenéket is, akárcsak Móczán Péter, aki 1991 óta produkciós irodát működtet. Az 1987-től 1994-ig az Eastben éneklő Takáts Tamás a Takáts Tamás Blues Banddel és a Karthagóval is fel szokott lépni, az 1980-ban a Korálhoz igazoló Dorozsmai Péternek lemezkiadója és hangstúdiója van.

Móczán Péter szólt arról, hogy a tavalyi pécsi koncerthez nagyon hasonló lesz a mostani repertoár, vagyis a régi felállással (Zareczky, Móczán, Pálvölgyi, Varga, Király) teljes egészében eljátsszák a Játékok című, 1981-ben megjelent első lemezt, valamint a Hűségről hat számot, mégpedig az eredeti felfogásban, a számokat összefűzve. Elhangzanak továbbá tételek Az áldozat (Szodoma) című 1984-es anyagról – ebben Móczán, Varga és Király vett részt –, valamint a Móczán és Pálvölgyi mellett Takáts Tamás énekessel és Dorozsmai Péter dobossal rögzített A szerelem sivatagáról (1988) és Radio Babelről (1994). A koncerteken gitáron közreműködik Madarász Gábor, Czerovszky Heni és Veres Mónika pedig vokálozik.

„Vannak további terveink, szeretnénk más vidéki, valamint külhoni városokban is játszani. A tavalyi pécsi koncert hamarosan látható lesz a televízióban, és szeretnénk kiadni ezt a fellépést cd+dvd formátumban is, kiegészítve klipekkel, fotókkal, füzettel” – mondta a basszusgitáros.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.