Vonnegut, a hippikedvenc kapitalista

Egy kedves szörnyeteg. Charles J. Shields Vonnegut-életrajza kíméletlen, de tisztességes olvasmány a huszadik század egyik legjobb amerikai írójáról.

Vannak írók, akik úgy válnak olvasóik életének a részévé, mint egy kedves és bölcs nagybácsi. A német–amerikai családba született Kurt Vonnegutra ez fokozottan érvényes volt: rajongóinak széles tábora meg volt róla győződve, hogy a hórihorgas és bohém mód borzas író azonos azzal az ironikus, kicsit kesernyés, néha trágár, de mindig a humánum nevében kinyilatkoztató narrátori hanggal, amely a sajátos ötletekre épülő, keresetlen stílusban megírt történeteket elbeszéli. Persze a valóság más volt, és ezért kár lenne magát az írót kárhoztatni.

Némiképp morbid halál

Ám valamiképpen mégiscsak ő tehetett arról, hogy csalódást okozott időnként szűkebb és tágabb környezetében is, hiszen rendre beleírta magát a regényeibe, és így személyisége irodalmi tényezővé is vált. A korszakalkotó háborús nagyregény, Az ötös számú vágóhíd mindenesetre nem készülhetett volna el, ha Vonnegut nem választ személyes nézőpontot a háború értelmetlenségének bemutatására.

Csakhogy a regény megjelenése utáni siker hullámain lovagolva az egyetemi ifjúság kedvencévé előlépett író talán túlságosan is igyekezett megfelelni a róla kialakult képnek, miközben elkeseredetten vágyott a – népszerűsége miatt talán túlságosan is rigorózus – kritikusi körök elismerésére. Az ember, aki milliók arcára csalt mosolyt és korának egyik legtöbbet idézett és állandóan szereplő szerzője lett az olyan műveknek köszönhetően, mint az Éj anyánk, a Bajnokok reggelije vagy a Macsakabölcső, valójában szinte egész életében depresszióval küzdött, és jobbára elégedetlen volt sorsával, irodalmi sikereivel.

Legalábbis erre a következtésre jutott Charles J. Shields, aki komoly küzdelmek árán érte el, hogy a már igencsak koros Vonnegut életrajzát megírhassa. Ám mindössze kétszer beszélgettek hosszasabban. Szinte vonneguti fordulat: pár órával második találkozásuk után az idős író kutyasétáltatás közben belegabalyodott a pórázba, elesett, beverte a fejét és kómába esett, majd rövidesen meghalt. Ezt követően Shields hiába próbált kapcsolatba lépni Vonnegut második feleségével, ráadásul a töménytelen mennyiségű levélből, amit átnézett, nem idézhetett könyvében az író fia, Mark erre vonatkozó tiltása miatt. Ennek ellenére alaposan dokumentált és számos forrásra támaszkodó biográfiát kap az olvasó.

Egy kedves szörnyeteg portréja

Shields nem esik az életrajzírók körében számos áldozatot szedő parttalan pszichologizálás csapdájába, ugyanakkor rámutat számos olyan kapcsolódási pontra, ami Vonnegut életrajza és írói munkássága, szemléletmódja között kimutatható. Az érzelemmentes családi légkör, anyja idegrendszerének meggyengülése a társadalmi lecsúszás hatására, feltaláló bátyja, Bernard nyomasztó hatása – ezek mind éreztették hatásukat és rányomták bélyegüket Vonnegut világszemléletére.

Nem is beszélve második világháborús élményeiről. Hamar fogságba esett, és Európa egyik legkifinomultabb kulturális központjában, Drezdában találta magát, ahol társaival együtt cseppet sem barátságos németek dolgoztatták és gyötörték. A szövetségesek által lebombázott Drezda pedig olyan élményanyagnak bizonyult – egy alkalommal például emberi belsőséggel és végtagokkal teli vízben kellett dolgozniuk –, amit irodalmi formában csak keserves küzdelmek árán tudott feldolgozni.

A regény megjelenése után már fürdőzött a népszerűségben – közeledve az ötvenhez –, ám egészen addig igazi ponyvaipari kisiparos volt, aki próbált a jól fizető magazinok ízléséhez igazodva termelni. Családi élete sem volt felhőtlen. Míg regényeiben folyton hitet tett az emberi alapértékek mellett, saját családján belül egyfajta mogorva remeteként létezett, és a hűtlenség sem állt távol tőle. Húga árván maradt gyerekeit is magához kellett vennie – igaz, ezt a terhet is inkább első felesége viselte.

Shields könyve egy ellentmondásos személyiség lelkiismeretes portréja. Vonnegut más téren is eléggé eltért attól a figurától, amit hajlamosak voltak belelátni. Regényei alapján sokan baloldalinak hitték, olyan alkotónak, aki élesen kritizálja a vállalati világot annak mohósága miatt. A valóságban Vonnegut jó üzleti érzékkel megáldott amerikai polgár volt, aki mélységesen tisztelte a vállalkozó szellemet, és nem átallott pénzét vállalati részvényekbe is befektetni. Shields könyve tehát egy ellentmondásos, sok szempontból zavarbaejtő személyiség lelkiismeretes portréja. Mindemellett jól szerkesztett és gördülékeny a szöveg, hangvétele visszafogott, ugyanakkor a szerző egyszerre empatikus és kritikus választott hősével kapcsolatban.

Néhány érdekes adalék a könyvből:

– Második világháborúba indulása előtt Vonnegut anyák napja alkalmából három napra eltávot kapott az amerikai támaszpontról. Depresszióban szenvedő édesanyja a rövid kimenő harmadik napján, éppen anyák napján öngyilkosságot követett el.

– Vonnegut egy ideig a General Electric sajtóosztályán dolgozott. A vállalat egyébként szerinte a megtestesült science fiction volt. Egy alkalommal saját nagybátyja írt a vállalatnak levelet, amire Vonnegut Guy Fawkes – a századokkal ezelőtt élt angol katolikus lázadó maszkját manapság számos rendszerellenes mozgalom tagja viseli nyilvánosan – álnéven válaszolt meglehetősen trágár hangnemben. Épp csak megúszta a dolgot.

– Vonnegut anyagi küzdelmei során egyszer autókereskedéssel is próbálkozott – a svéd SAAB-okat forgalmazó autókereskedése azonban rövid úton csődbe ment.

– Vonnegut egyik leghíresebb, visszatérő szereplője Kilgore Trout, a sikertelen sci-fi író. Egyszer egy kevésbé jelentős sci-fi író azzal hívta fel Vonnegutot, hogy ezen az álnéven írna regényt. Vonnegut ráhagyta a dolgot, amit igencsak megbánt, miután az így megszülető regény, a parodisztikus és erotikus felhangú Venus on the Half-Shell komoly siker lett.

– Vonnegut meghívott vendégként a CBS élő stúdióbeszélgetésében kommentálta a Holdra szállást, ám ironikus beszólásai nem találtak kedvező visszhangra a nézőknél. Számos panaszlevél érkezett, amikben többek között hazafiatlansággal is megvádolták.

– Nem sokkal halála előtt sikerült magára gyújtania második feleségével közös házukat. Miközben a kórházba szállították, azon ironizált, hogy mennyire méltó lett volna, ha a Drezda porig égésének leírásával híressé váló író egy otthoni balesetből fakadó tűzvészben hal meg.

(Charles J. Shields: Így megy ez. Kurt Vonnegut élete. Maecenas Könyvkiadó, 2012)