A Friss Hús bemutatja azokat az alkotókat, akik a rövidfilmes műfajban dolgoztak az elmúlt év során, egyúttal bemutatkozási lehetőséget biztosít a feltörekvő filmeseknek. A rövidfilmeket összesen öt blokkban vetítik a Toldi két termében a két nap folyamán. A fesztiválon új filmmel jelentkezik Török Ferenc, akinek Brigád című alkotása Dublinban játszódik Dömötör Andrással és Mészáros Bélával, s történetében a közép-európai munkások nem minden nehézségek nélkül igyekeznek brigádvezetőt választani maguk közül.
Tóth Barnabás idén a kritikusok díját elnyert rövidfilmjében, az Újratervezésben Pogány Judit és Kovács Zsolt alakít egy autóban zsörtölődő házaspárt. Új alkotással jelentkezik Papp Gábor Zsigmond (Én is téged, nagyon), Szőcs Petra (A kivégzés) és Csuja László (A dugulás), és vetítik majd Nagypál Orsolya, a rangos szarajevói filmfesztiválon szereplő, Körforgalom című darabját. Schwechtje Mihály filmjében Rezes Judit zsiráfot gondoz (A pingvinkonstrukció), Erdélyi Dániel pedig négy válságkorszakot hasonlít össze (103 szerda). Igazi különlegességnek ígérkezik a Dramaturg Tanács, amely Dyga Zsombor készülő egészestés filmjének, a Couch Surfnek lesz az egyik epizódja. További információk itt olvashatók.