Aj Vej-vej heavy metal-albummal jelentkezik

Heavymetal-albumot készített Aj Vej-vej, a világhírű kínai képzőművész, máskéntgondolkodó.

Grund
2013. 03. 12. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lemezen kilenc szám hallható – tárta fel az alkotó, megjegyezve, hogy az albumot a heavymetal-zene ihlette, de punkosabb és poposabb dalok is előfordulnak rajta.

A szobrairól és installációiról ismert művész elmondta, hogy 2011-es letartóztatásának 81 napja alatt kezdte foglalkoztatni a zene. Kiszabadulása után a hatóságok adócsalással vádolták meg, és 15 millió jüan büntetést szabtak ki rá. Aj Vej-vej szerint politikai okok motiválták az ellene felhozott vádakat.

„Fogva tartásom alatt az őrök gyakran kértek arra, hogy énekeljek, de mivel nem vagyok nagyon járatos a zenében, zavarba jöttem. Csak a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg indulóit ismertem. Ekkor merült föl bennem, hogy kiszabadulásom után zenével kapcsolatos dolgot is akarok csinálni\" – idézte fel az 55 éves művész.

A lemez Dante műve nyomán az Isteni színjáték címet kapta. A dalok szövegét Aj Vej-vej írta, aki előadóként is debütál. A zenét a művész barátja, a rocker Co-Hsziao Cu-csou szerezte – ismertette kedden a BBC online hírszolgáltató.

Aj Vej-vej hangsúlyozta: az album nem jelenti azt, hogy eltávolodna a képzőművészettől. „Úgy gondolom, hogy nincs különbség. A művészetem a vélemény kifejezésére és kommunikációra szolgál\" – mondta, hozzáfűzve, hogy már egy második lemezen is dolgozik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.