Áll az ember a Mai Manó kiállítási termében, előtte tíz kép feketéllik. És ahogy a szem a sötéthez is hozzászokik, úgy a fotókon is egyre inkább feltűnnek az apró részletek: fekete ruhába öltözött, lefátyolozott arcú nők vonulnak. Láthatjuk őket kicsit fentről, fekete embermassza élő rasztereiként, de közelről is, szinte az arcukba hajolva, már amennyit a fátylak láttatni engednek. Egyedül kezeik világítanak ki a képekből, mozdulataik beszédesek, az apró gesztusok mögött egy sajátos, csak a beavatottak számára ismert női nyelv sejlik fel.
Ha nem olvassuk el a képekhez mellékelt szöveget, azt hihetnénk, valamelyik arab ország asszonyait látjuk, pedig az olasz Canosa di Puglia utcáin járunk Alessandro Viganó képeinek segítségével. Ahol minden év nagyszombatján ünnepi menet kíséri Szűz Mária szobrát, a fátyolba öltözött nők sirámba forduló éneke mellett.
És nem csak egyetlen képsorozat esetében okozhat a magyarázó szöveg meglepetést a Női sorsok a világban című kiállításon. A Marie Claire magazin Nemzetközi Fotográfiai Díját elnyert brit Jackie Dewe Mathews képein látható nőkről nem feltétlenül derül ki rögtön, hogy drogkereskedelem miatt Brazíliában bebörtönzött külföldi nők. Mathews képei a fotókon szereplő nők történeteivel együtt válnak erőteljessé igazán: elsősorban nem az anyagi érdek, hanem pillanatnyi rossz döntések, érzelmi befolyásoltság vagy éppen kalandvágy hatására vállalták ezek a nők a kevés haszonnal kecsegtető kockázatot.
Női áldozatvállalás
Fotó: Fausto Podavini
Kevésbé adnak okot találgatásra Colin Delfosse képei. A Kurd Munkáspárthoz kötődő marxista-leninista gerillahadsereg a nemek egyenlőségét látványosan támogatja: fegyvert nyom a női kezekbe. Éles kontrasztot képez ezeken a fotókon a vadregényes, időtlen szépségű táj már-már romantikus hangulata és a mesterkélt pózok.
A kiállított művek között egyedül Guia Besana sorozatáról mondható el, hogy tudatosan megrendezett képeket vonultat fel. Az olasz fotós az anya- és háziasszony szerep jellemző pillanatait – mosás, rendrakás, gyerek etetése stb. – merevíti ki. Gondosan megkomponált képei némelyike klasszikus mitológiai jeleneteket idéz vagy éppen a németalföldi festészet erényeit idézi meg, miközben mindegyik kép sajátos thriller-hangulatot is hordoz.
Kimondottan szociofotó is akad: Irina Popova egy fiatal drogos pár, és a pici gyerekük életéből villant fel igencsak kényelmetlen és felkavaró pillanatokat. A sorozat nagyot szól Oroszországban: az internetes közvélemény egy része követelte, hogy vegyék a kislányt a szülőktől. A volt Szovjetunió hatalmas területét a mai napig egységbe forrasztja a reménytelenség és lepusztultság, és az elmúlt időszak politikai változásai sem javítottak sokat a közállapotokon. Diana Markosian csecsenföldi életképei az ottani fiatal nőket sújtó, az erősödő iszlám hatására még inkább szigorodó társadalmi rendszabályokra hívják fel a figyelmet.
Anahit Hayrapetyan az egykori munkásszállóban illegálisan otthont teremtő Marie sorsát követi nyomon kamerájával, aki saját erejével emelte ki családját a szinte középkori körülmények közül. Misha Friedman felkavaró képek segítségével enged bepillantást a volt Szovjetunió területén mindmáig elterjedt tuberkulózistól legyengült, orvosilag elhanyagolt női betegek nyomasztó világába.
Korházmagány
Fotó: Misha Friedman
Valamivel kevésbé komor, de nagyon is komoly problémát dokumentált Stephanie Gengotti. Fotóin terhes nápolyi tinilányokat láthatunk. Olyan anyákat, akik maguk is gyerekek még, ami különösen élesen válik láthatóvá azon a képen, ahol két lány babázik egymás mellett ülve az ágyon, csak éppen az egyikük babája nagyon is élettel teli. Fausto Podavini sorozata viszont már az élet végpontjáról kínál szomorú krónikát: Mirella és Luigi életébe pillanthatunk bele. Az idős pár férfitagja negyven éve szorul ápolásra, kettejük története egy hatalmas áldozatvállalás és a kitartó szeretet mintapéldája lírai, fekete-fehér fotókon elmesélve.
A Marie Claire 2012-ben hirdette meg először nemzetközi fotópályázatát, és ez a világon az első olyan nemzetközi fotópályázat és díj, amelyre a nők helyzetét bemutató képsorozatokat vártak. A 311 pályázóból kiválasztott tíz döntős képeinek megtekintése után elmondható: jó lenne, ha hagyomány teremtődne a kezdeményezésből.
(Női sorsok a világban. Magyar Fotográfusok Háza –
