East: a rock rést ütött a rendszeren

A magyar rock hőskorának egyik alapzenekara kedden másodszor is visszatér a Művészetek Palotájában. Interjú Móczán Péterrel, az East alapítójával.

– Sosem búcsúztak el, 1994-ben aztán mégis vége lett az East húszéves sikertörténetének. Elfáradtak, csalódtak?
– A Budapest Sportcsarnokban 1994. szeptember 24-én megrendezett fellépésünket nem szántuk búcsúkoncertnek, de a megszűnésnek több oka volt. Pálvölgyi Géza már néhány éve a Tátrai Band billentyűse is volt, Takáts Tamás elindította a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet, Dorozsmai Péter stúdiót és kiadót, én filmproduceri irodát alapítottam, szóval mindannyiunknak más dolga is lett. A minőségi rockzenére a kilencvenes évek elején egyébként sem volt igény itthon, ennyiben csalódtunk is. Arra számítottunk, és a szakma is abban reménykedett, hogy a Magyarországon megtelepedő nagy multinacionális lemezkiadók lehetőséget adnak, hogy hazai zenekarok és előadók is bekerülhessenek a nemzetközi vérkeringésbe – ehhez képest elárasztották a piacot a saját sztárjaikkal.

– A tavalyi és a mostani is visszatérő életműkoncert. Nem születtek új dalok a hallgatás időszaka alatt?
– Bizonyára születtek, mint ahogy én is írtam filmzenéket, színházi zenét, de ez nem hasonlítható a közösség, a zenekar által létrehozott művekhez. Az East mindig kreatív műhely volt, csak akkor született bármi, ha megvolt közöttünk a kohézió. Ez az összetartás, közös gondolkodás sajnos egyelőre nem tud az egyéb kötöttségeink miatt annyira erős lenni, hogy új East-zenék születhessenek. A tavalyi koncertünk a pécsi Kodály Központban viszont bebizonyította, hogy a régi számokban is bőven van annyi tartalék, hogy máig tudnak hatni, újat nyújtani a közönségnek. Biztos vagyok benne, hogy kedd este is így lesz.