Már korábban lehetett hallani arról, hogy a 2012-ben 50. jubileumát ünneplő veterán brit rockzenekar fellép Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválján, a hírt azonban csak szerdán erősítették meg az esemény szervezői. A június 28-30. között zajló nyugat-angliai fesztivál honlapja szerint a Stones a Piramis színpadon lép majd fel, de a pontos dátumot egyelőre még nem tették közzé.
„Alig várom, hogy játszhassak a Glastonburyn. Nálam van a gumicsizmám és a jurtám is” – írta viccesen a zenekar frontembere, Mick Jagger szerdai Twitter-bejegyzésében, utalva ezzel a fesztivált meghatározó sáros terepre és a jellegzetes hippisátrakra. A fellépők között szerepel még többek között Dizzee Rascal brit rapper, a Primal Scream rockbanda, az ausztrál Nick Cave & The Bad Seeds, Elvis Costello énekes, Kenny Rogers veterán amerikai countryénekes és a brit folkrockot játszó Billy Bragg is.
A Rolling Stones a tavalyi jubileum kapcsán novemberben és decemberben több telt házas minikoncert adott Londonban és az Egyesült Államokban is, emellett dokumentumfilmet, fotóalbumot és Grrr! címmel válogatáslemezt is megjelentettek, amelyen a két – szintén 50 éves – világhírű nóta, a Honky Tonk Women és az Angie is szerepel. Számos pletyka látott már napvilágot egy 2013-as jubileumi világ körüli turnéval kapcsolatban, hiszen utoljára 2005–2007-ben, a Bigger Bang című koncertsorozatukkal járták be a világot a legendás rockerek.