Eredeti formájában jelenik meg García Lorca verseskötete

Több mint 76 évvel Federico Garcia Lorca halála után az általa elképzelt formában jelenik meg a Poeta en Nueva York (Költő New Yorkban) című verseskötete.

Grund
2013. 03. 27. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Andrew A. Anderson brit hispanista által gondozott kötet pontosan a költő kéziratát követi – adta hírül kedden a spanyol sajtó. García Lorca (1898–1936) 1929 és 1930 között, New York-i tartózkodása idején írta a kötetben szereplő verseit, amelyeket 1936-ban hátrahagyott kiadójának. A költőt néhány héttel később, röviddel a spanyol polgárháború (1936–1939) kirobbanása után meggyilkolta a jobboldali milícia.

A kiadó a verseskötetet magával vitte mexikói száműzetésébe és ott kiadta, bár átdolgozott kiadásban. A mű a spanyol költészet történetében mérföldkőnek számít. Az eredeti kézirat évtizedekre eltűnt, majd 1979-ben egy mexikói színésznőnél bukkant fel. A García Lorca Alapítvány 2003-ban egy árverésen szerezte meg az ereklyét.

A kötet megjelentetésének ideje egybeesik egy róla szóló New York-i kiállítás megnyitásával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.