Húsvéthétfőn is lesz Food Film Fighters

Improvizatív filmestet rendeznek ismét a Toldi Art Moziban: hétfőn, a Food Film Fighters című sorozatban slammerek, színészek és filmek találkoznak, hogy együttes erővel csavarjanak egyet a filmművészeten.

Grund
2013. 03. 30. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Slam poetry, improvizatív színház, jó hangulat egy híres film köré feltekerve, majd stílszerűen tálalva. Az alapkérdés: Vajon melyik filmre gondoltunk? A szervezők kiválasztanak egy részletet egy ismert filmből – de sem a közönség, sem pedig Boncsér Sára Luca, Fodor Dávid, Ferencz Attila, a Grund Színház színészei nem tudják, melyikből. Csak a három slammer, Csider István Zoltán, Gábor Tamás Indiana és Simon Márton ismerik a titkot azért, hogy írhassanak egy-egy, az adott filmhez valamilyen formában kapcsolódó szöveget, amit a helyszínen el is mondanak. A Grund Színház színészei ezekre a slamekre improvizálnak. A harmadik körnél már jó eséllyel a közönség is sejti, melyik filmről lehet szó. Végül azért megtörténik a leleplezés: levetítik a kiválasztott filmrészletet.

 

 

 

A Food Film Fighters a Gozsdu Manó Klub pincéjéből indult, eddig az Annie Hall, a Sörgyári Capriccio és a Szerelemre hangolva jeleneteire játszottunk, a legutóbbi esten pedig, immár a Toldiban, A nagy Lebowski volt terítéken. A rendezvénysorozat ideje alatt a Toldi Art Mozi italakciókkal és a kiválasztott filmhez illő rágcsálnivalóval kényezteti a színház, a film és a slam poetry rajongóit.

Az április elsején, hétfőn este nyolc órakor kezdődő Food Film Fighters műsorvezetője Andrew Hefler lesz, a dj pedig Csobay Bence. A jegyek elővételben 800, a helyszínen 1000 forintba kerülnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.