Ismét játszik Budapesten az EUfónia Közép-Európai Ifjúsági Zenekar

Közép-európai anzix címmel ad hangversenyt hétfőn este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az EUfónia Közép-Európai Ifjúsági Zenekar.

Grund
2013. 03. 01. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kezdeményezésére 2011-ben alakult a zenekar a régió hét legrangosabb zeneakadémiájának hallgatóiból. A szimfonikus együttes fellépett már a régió nagy koncerttermeiben, így a Művészetek Palotájában is. A frissen toborzott együttessel Kocsis Zoltán is dolgozott. A sikeres projekt 2013 tavaszán folytatódik – közölte a Zeneakadémia sajtóirodája. A sorozat gazdája ezúttal a grazi Universität für Musik und Darstellende Kunst (Zene- és Előadó-művészeti Egyetem). A fiatal tehetségek Martin Sieghart karmester irányításával Grazban készülnek a koncertekre, majd Közép-Európa több nagyvárosában is bemutatják műsorukat.

A hegedűverseny szólistáját, Rolf Haast rangos nemzetközi szakmai zsűri választotta ki a projektben részt vevő egyetemek által jelölt kiemelkedő fiatal hegedűsök közül. A műsorban Brahms népszerű IV. szimfóniája mellett az új bécsi iskola egyik remekművét, Berg I. hegedűversenyét is játsszák, amely az Egy angyal emlékének alcímet kapta, minthogy Manon Gropiushoz, Walter Gropius és Alma Mahler 18 évesen gyermekbénulásban elhunyt leányához írta a szerző. Elhangzik még a 20. század első felében alkotó osztrák zeneszerző, Günther Eisel vonószenekarra írt darabja is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.