Lesz egyeztetés az írószervezetekkel

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2013-as művészeti középdíjak odaítélése során a hatályos jogszabályok és a vonatkozó miniszteri rendelet szerint járt el, szemben a József Attila Kör Irodalmi Egyesület, a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Műfordítók Egyesülete és a Szépírók Társasága nyílt levelében megfogalmazott állításaival – közölte a tárca távirati irodával.

Grund
2013. 03. 27. 13:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium az írószervezetek keddi nyílt levelére reagált, amelyben a négy szakmai tömörülés bírálta a művészeti és az irodalmi díjak odaítélésének módját, tiltakoztak „a mindenkori miniszter három éve tartó önkényes gyakorlata ellen”, aki az „idén is semmibe vette az általa felállított szakmai kuratórium javaslatait, és önkényesen megváltoztatta a díjazottak névsorát”. A szervezetek emlékeztettek arra: az eljárás ellen többször is felszólaltak, tárgyalásokat kezdeményeztek, de eredménytelenül. A jövőben addig nem kívánnak részt venni a jelölési folyamatban, amíg a díj szakmai rehabilitációja nem történik meg.

Válaszában az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelte: Halász János kultúráért felelős államtitkár Balog Zoltán miniszter megbízásának eleget téve áttekinti a jelölési és bírálati rendszert, és javaslatot dolgoz ki annak módosítására. „Cél, hogy a szakmai szervezetekkel kialakított konszenzus alapján, széles körben elfogadott döntés szülessen a jövőben” – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az államtitkár „már a héten megkezdi a szakmai szervezetek képviselőinek meghallgatását”.

Elsőként a Magyar Írószövetség képviselőivel találkozik Halász János, aki „a közeljövőben természetesen a Balog Zoltánnak nyílt levelet megfogalmazó négy írószervezettel is egyeztetni kíván”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.