Letarolás fenyegeti a brit hobbitlakot

Letarolás fenyegeti a brit hobbit lakot, amelyet egy szobrász A gyűrűk ura című mozifilmsorozatban szereplő házak mintájára készített.

Grund
2013. 03. 27. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A félig földbe süppedő ház a walesi Glandwrben van és abszolút ökohajlék: nemcsak hogy környezetbarát, hanem minden alkotóeleme a környezetéből való. Szerkezete vastag ágakból készült, falai szalmabálákból, teteje – a faágakon – fűből. A 25 éves Charlie Hague egy évig fáradozott, amíg elkészült vele, addig feleségével egy lakókocsiban éldegélt. A hobbithajlék azonban sokkal kényelmesebb, és immár hárman laknak benne, mivel közben gyerekük született.

A hobbitházhoz azért nem mindent a környező természet adott, Hague 15 ezer fontot – bő 5 millió forintot – költött a berendezésre. Most egész munkáját az elbontás veszélye fenyegeti, mivel előzetesen nem kért építési engedélyt, a hatóság hivatalos megfogalmazása szerint pedig az építmény „károsítja a környék vidéki jellegét” – jóllehet tökéletesen belesimul környezetébe.

Hague utólagos építési kérelmet nyújtott be, és fellebbez a bontási határozat ellen – adta hírül a BBC.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.