Locsolóbál a Fonóban

Locsolóbált rendeznek hétfőn este a Fonó Budai Zeneházban a Buda Folk Band, a Berka zenekar és Kodoba Florin, a Magyarpalatkai Banda prímása közreműködésével.

LM
2013. 03. 29. 8:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év legbolondabb napján, április elsején, amely idén egyben húsvét hétfője, a Fonóban igazi örömzenével várják az érdeklődőket. A Buda Folk Band hazai és európai fesztiválokon öregbíti és teremti újra a magyar népzenét, a Berka kéthetente megtölti a Fonót táncházas közönségével, Kodoba Florin magyarpalatkai prímás tudása pedig messze földön híres – írták a szervezők az MTI-nek.

A 2007-ben alakult Buda Folk Band tagjai gyerekkoruktól foglalkoznak a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyományával. A népzene mellé más zenei műfajokból is merítenek, ez adja a rájuk jellemző sajátos, színes zenei vegyületet. Zenéjüket úgy nevezték el, hogy „világi” népzene, amely arra utal, hogy meggyőződésük szerint a magyar népzene önmagában is világzene. Hangszereik között szerepel a kaval, a tambura, a koboz és a tangóharmonika. A Buda Folk Band első lemeze, a Sűrű vándor 2011-ben jelent meg.

A kéthetente a Fonóban saját táncházat tartó Berka muzsikus pedagógusokból alakult. Az évek során közönségük egyre bővült, és minden második pénteken hajnalig tartó mulatsággal – a Felvonó zenekarral közösen – töltik meg a Fonó termeit.

Martin Kodoba Florin a Magyarpalatkai Banda prímása. A több évtizedes múlttal rendelkező együttes a táncház-mozgalom egyik legismertebb és legkedveltebb adatközlő vonószenekara. Az erdélyi hangszeres népzene utolsó képviselői közé tartozik, állandó vendége a magyarországi népzenei rendezvényeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.