Ma ünnepeljük a színház világnapját

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a Színházi Világnap.

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon ünnepeljük a színházi világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt.  A világnap alkalmából világszerte minden színházban ma este Dario Fo Nobel-díjas olasz drámaíró, rendező üzenetét olvassák fel a színészek az esti előadás előtt.

A Maladype Színház nem mindennapi helyszínen, a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában adja elő Friedrich Schiller Don Carlos című drámáját Balázs Zoltán rendezésében. A veszprémi Petőfi Színházban jótékonysági gálaesttel ünnepel a MASZK Országos Színészegyesület, az est bevételével, valamint a közreműködők által felajánlott aznapi fellépti díjjal az Ódry Árpád Művészotthon lakóit támogatják a szervezők. A jótékonysági gálaesten átadják a MASZK és a kulturális tárca által alapított Gobbi Hilda-életműdíjat, a pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjat, a fiatal rendezők munkáját értékelő Vámos László-díjat és a Szabadtéri Színpadok Szövetsége által alapított Amphiteátrum Díjat, valamint a Pesti Magyar Színház által alapított Kállai Ferenc-életműdíjat. Az esten mások mellett fellép Hegedűs D. Géza, Fehér Anna és Kulka János, de megemlékeznek Kállai Ferencről, Gobbi Hildáról és Latinovits Zoltánról is.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban ezen a napon látható lesz a Cimborák Bábszínház Kire ütött ez a gyerek? című produkciója, Mátray László Egy őrült naplója című egyéni előadása, majd a Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron című vígjáték. A Csíki Játékszín a Karnebál című előadást tűzi műsorra, amely Ion Luca Caragiale román drámaíró Dale carnavalului című művének Parti Nagy Lajos által átdolgozott változatából készült. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban kulisszatúrát szerveznek, a színház előcsarnokában pedig megnyílik a Figura Kávézó. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata három előadást tűz műsorra: saját produkciói közül a Mélybent (Éjjeli menedékhely) és a Rómeó és Júliát, illetve a Milka című lengyel és román nyelvű vendégelőadást.

Dario Fo üzenete:

Hajdanán a hatalom intoleráns volt a komédiásokkal, és elkergette őket az országból. A színészek és a társulatok ma azzal kínlódnak, hogy helyet, színházat és közönséget találjanak; és mindennek a válság az oka.
A hatalmon levők tehát már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának.
Ezzel szemben a reneszánsz korában, Itáliában a hatalomnak nehéz dolga volt, amikor féken akarta tartani a komédiásokat, mert azok nagy népszerűségnek örvendtek.
Köztudott, hogy a Commedia dell’Arte színészeinek tömeges elvándorlása az ellenreformáció korában következett be, amikor elrendelték a színházi terek elpusztítását, különösen Rómában, ahol a szent város meggyalázásával vádolták őket. XII. Ince pápa, a polgárság konzervatívabb és a klérus magas rangú képviselőinek kitartó nyomására 1697-ben elrendelte a Tordinona színház bezárását, amelynek színpadán a moralisták szerint a legtöbb obszcén előadást játszották. Az ellenreformáció korában az Észak-Itáliában működő Carlo Borromeo bíboros tevékenységének nagy részét a „milánói hívek” megváltásának szentelte, méghozzá úgy, hogy különbséget tett a művészet mint a szellemi nevelés legmagasabb formája és a színház között, amely szerinte a szentségtörés és a hiúság megnyilvánulása. Egy a munkatársaihoz írt levelében, amit emlékezetből idézek, többé-kevésbé a következőket fogalmazza meg:
„Mi, akik a mérgező gyomok elpusztítására vállalkozunk, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy tűzre vessük a gyalázatos szövegeket, hogy kitöröljük ezeket az emberi emlékezetből, és üldözzük azokat, akik mindezt kinyomtatják. Nyilvánvaló azonban, hogy amíg mi aludtunk, az ördög újra meg újra megújuló ravaszsággal munkálkodott. Mennyivel mélyebben hatja át a lelket az, amit a szem lát, mint ami az ilyen könyvekben olvasható! Mennyivel súlyosabban rombolja a fiatal fiúk és lányok elméjét a kimondott szó és az azt kísérő gesztus, mint a könyv lapjain olvasható holt szavak! Következésképpen sürgősen el kell űzni a városainkból a színészeket, ahogy ezt a nemkívánatos személyekkel tesszük.”
Éppen ezért a válság megoldására az az egyetlen reményünk, hogy üldözni kezdenek bennünket és főleg azokat a fiatalokat, akik színházzal akarnak foglalkozni: így kialakul majd a komédiásoknak és színházcsinálóknak egy új diaszpórája, amely a tiltásokból minden képzeletet felülmúló erényt farag, és új színházat hoz létre.