Hans Roth svájci építészmérnök Bolívia keleti részén, a romos jezsuita templomok egyikének oltára alatt 1984-ben ötezer kottát talált. Sejthető volt, hogy a chiquito indiánok területén működő missziók még ennél is nagyobb barokk zenei anyagot hagytak maguk után, ami be is igazolódott. Ettől kezdve a bolíviaiak kétévente szerveztek egy barokk fesztivált, többek között a művek bemutatására, miközben a lelőhely, – a Chiquitos jezsuita missziói – az UNESCO világörökség része lett. Mára az egész archívumot feltárták, a teljes kottaanyagot pedig Argentínában digitalizálták.
A magyar származású argentin csembalóművész, zenekutató, Sylvia Leidemann a bolíviai leletek feltárásakor már tudta, a kottaanyag milyen rendkívüli nagy kincset képvisel. − Kutattam benne, s találtam egy, a magyar-cseh királynő koronázására íródott billentyűs darabot. Ekkor ötlött fel bennem a kérdés: hogyan került ez ide, az őserdő közepére? Sikerült kiderítenem, hogy több magyar jezsuita élt Dél-Amerikának épp e részén. Mivel már nagyon jól ismertem a magyar barokk zenét, mint például Esterházy Pál Harmonia Caelestisét, a Stark-féle virginálkönyvet, vagy a Vietorisz-kódexet és ismertem a bolíviai magyar forrásokat is, utóbbit elkezdtem összehasonlítani a magyar jezsuita archívummal. A Soproni Levéltárban őrzött kották között aztán találtam nagyon hasonló dallamokat, hangszerelést – ekkor gondoltam, lehet kapcsolat a magyar és bolíviai jezsuita zene között – nyilatkozta lapunknak.
Sopronban régen, a XVII–XVIII. században működött egy nagyon fontos jezsuita iskola, ahol különféle iskolai előadásokat tartottak. − Amikor sor került egy ünnepségre, akkor kiválasztottak néhány könnyebb darabot, és a tanulókkal előadták: énekeltek, vagy hangszeren játszottak. Biztos vagyok benne, ezeket a könnyű darabokat, – amelyeket inkább oktatási célzattal használhattak – a Sopronban tanító jezsuiták vitték el Dél-Amerikába, írták át az őslakosoknak, mindennapi zenélés céljából. Számukra nagyon vonzó volt az európai zene, a hangszeres játék – mesélte a zenekutató.
Sylvia Leidemann éves rendszerességgel jár Magyarországon. − Nagyon szeretek magyar zenészekkel dolgozni. Magyarország rengeteg jól képzett zenésszel büszkélkedhet, és akárhányszor ide jövök, magamba szívom a jó és profi zenélés örömét. Épp emiatt nekem nagyon fontos, hogy minden évben visszalátogassak ide. Egyébként a Liszt Ferenc Zeneakadémia ösztöndíjasa voltam 1986 és 1989 között, attól kezdve Magyarországon elsősorban előadóművészként tevékenykedem. Létrehoztam itt egy kamarakórust, az Encuentrost (Találkozások), amivel hosszú évek óta terjesztjük a dél-amerikai zenei örökséget. Két kultúra találkozását fejezi ki a névadás: én ugye „külföldről” jöttem ide anno, Emellett csembalóművészként és régizenészként lépek fel és szervezek különféle koncerteket Magyarországon. – Legutóbb, az elmúlt hétvégén a Sopronban megtalált zeneművek ősbemutatóját tartotta a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében, az Ars Sacra Alapítvány szervezésében, a koncertet Ferenc pápának ajánlotta.
Mivel Ferenc pápa a Dél-Amerikában nagy jelentőségű jezsuita egyházat képviseli, ezért kiváló példamutató lehet – véli Sylvia Leidemann. – A jezsuiták és a ferencesek a spanyol hódítókkal ellentétben – akik meglehetősen kegyetlenül bántak az őslakosokkal – egyfajta szinkretizmusra, a vallási okból, ürügyből fakadó ellentétek összeegyeztetésére törekedtek, többek között azáltal, hogy megtanulták az őslakosok nyelvét, tisztelték a szokásaikat. Személy szerint nagyon örülök, hogy Jorge Mario Bergoglio lett a pápa. Régóta ismerem, követem a munkásságát, és nálunk Argentínában – ahol komoly probléma a szegénység – mindenki tudja, hogy fontos neki a szegények pártfogolása. Szerzetesként szerényen viselkedik, puritán módon él. Mint argentin állampolgár, én azt várom tőle, hogy segítsen nem csak Argentínának, de az egész világnak a szegénység leküzdésében, és segítsen abban, hogy a hit minél több emberhez eljusson. Úgy gondolom, ő a katolicizmusban egyfajta „felfrissítő” szerepet fog betölteni.
