A kilenc kategória jelöltjei között szerepel Doráti Antal, Fricsay Ferenc, Fischer Iván, Ormándy Jenő, Reiner Frigyes és Széll György, a Budapest és a Végh Kvartett, Anda Géza, Fischer Annie és Schiff András zongoraművész, Starker János gordonka- és Szigeti József hegedűművész.
A folyóirat főszerkesztője, James Jolly blogjában külön méltatja három magyar maestro – Reiner Frigyes, Széll György és Fischer Iván – teljesítményét, zenekari alapító és nevelő munkáját a megjelent felvételeik figyelembe vételével.
A szerkesztő úgy véli, mindhármuk munkáját egyaránt jellemzi – bár különböző mértékben – szigorúság és a demokratizmus. Az intenzitás a stúdiómunkában, amelynek eredménye, legyen szó bármilyen sokat játszott műről, az újdonság, az eredeti megközelítés élménye. Innen a lemezeik tartós sikere.
Reiner három amerikai zenekart emelt magasba a Cincinnati Szimfonikusokat (1922–1931), a Pittsburghi Szimfonikusokat (1938-1948), és legfőképp a Chicagói Szimfonikusokat (1953–1963). Megjegyzi, Reiner kérlelhetetlen, ezért kellemetlen személyiség volt, de az RCA kiadványok , tanúskodnak róla, hogy karmester és zenekar kapcsolata kivételesen eredményes volt. Kiemeli a Richard Strauss-felvételeket: a Salome Hétfátyol-táncát hallgatva érezni, gyorsul a szívdobbanás, a feszültség szinte tapintható.
Széll György ugyancsak nagy súlyt helyezett a zenekari fegyelemre és a kifogástalan technikára a Clevelandi Zenekar élén. 1946-ban vette át az együttest. A Schumann-szimfóniák tolmácsolásai ma is érvényesek, meglepően korszerűek, bár Jolly kissé ridegnek találja az amerikai felvételeket, míg az Európában készültek, például az Amszterdami Concertgebouw Zenekarral vagy a Londoni Szimfonikusokkal, lényegesen melegebb tónusúak.
Rátérve a jelenre a főszerkesztő hangsúlyozza, hogy Fischer Iván osztja a nagy elődök nézetét, szintén rendkívüli pontosságot igényel a Budapesti Fesztiválzenekar művészeitől. Ugyanakkor a hangzás színei igen árnyaltak, a hangszerek beszédmódja elegáns, viszonya muzsikusaival a primus inter pares (első az egyenlők között) elvén alapul.
Olyan egységesen szól a szimfonikus együttes, mintha kamarazenekart hallanánk – jegyzi meg. Véleménye szerint a Channel Classicsnál megjelent sorozat mindegyike érdekes, de különösen izgalmasnak tartja Beethoven VI. (Pastorale) szimfóniájának megszólaltatását. A Mahler-CD-kkel és SACD-kkel kapcsolatban pedig a különleges és karakteres színeket emeli ki. A BFZ Mahler-interpretációja élőben vagy lemezen mindig a legmagasabb színvonalat jelenti.
A Gramophone honlapján lehet szavazni szerda este 18 óráig.
