A Super Channel néhány hónapos vállalkozás csupán. Remete Tibor egy btl-ügynökséget vezet évek óta, azonban régóta tervezte, hogy emellett felépít egy kreatívtartalom-gyártó és -fejlesztő csapatot. Így született meg a Super Channel, amelynek célja, hogy a kreatívipar különböző területein alkotó művészeket összefogják, és egyfajta bázist hozzanak számukra létre.
„Kreatívtartalmat fejlesztünk, akciókat, produkciókat, online és offline megoldásokat tervezünk, közösséget építünk. Küldetésünk, hogy helyzetbe hozzuk a hazai kreatívipart, azon belül is az alkalmazott művészettel foglalkozó fiatal, tehetséges alkotókat. Ma már más értéke van a minőségnek, a kreatív értékeknek az elmúlt években vitathatatlanul felerősödött a szerepük. De úgy érzem, még mindig nincs jelentős, széles társadalmi elismertségük ezeknek az alkotóknak itthon. Szeretnénk, ha a nyugati mintát követve az elismertség megerősítése mellett üzleti modellek is kialakulnának. Erre most még nagyon kevesen nyitottak” – vélekedik Tibor, a Super Channel kreatívigazgatója.
A csapat számára fontos szempont, hogy segítsék a művészek és cégek közötti koprodukciókat, valamint összekapcsolják a virtuális és a való világ történéseit. Karácsonykor például limitált példányszámú téli bevásárlótáska-kollekcióval rukkoltak elő, néhány tehetséges fiatal grafikus – Demeczky Nóra, Boldog Vince, Kiskovács Eszter, Laki Eszter és Polyák Nóra – különböző mintákat készített egyszerű textilszatyrokhoz.
Turcsányi Szabina projektvezető elmondása szerint a Super Channel a tavalyi indulásakor rögtön csatlakozott a Behance Portfolio Reviews hálózatához, így ők rendezhették meg 2012 őszén az A38-on a kreatívvilág egyik meghatározó szakmai programját. A Behance.net egy netes kreatívportfólió felülete, ahol tervezők bemutathatják munkáikat, terveiket. Minden évben két alkalommal rendezik meg világszerte ezeket a portfóliómustrákat, melyeken grafikusok, formatervezők, fotográfusok, illusztrátorok, divattervezők, építészek, web- és médiadizájnerek aktuális munkájukat tapasztalt szakemberek előtt prezentálhatják, a mentorok pedig építő jellegű meglátásokkal, tanácsokkal segítik a tervezőket. Az első est a szervezők minden várakozását felülmúlta, ezért úgy döntöttek, hogy a Super Channel komolyabb szinten is vállalja a nemzetközi eseménysorozat szervezését. A Behance New York-i központjának támogatásával Budapesten a világon egyedülálló módon két-három havi rendszerességgel rendezhetik meg az ilyen típusú portfólióesteket.