A zenekar felkérésére készült jelentésből kiderül többek között, hogy nagy számban voltak a zenekar tagjai között náci párttagok 1933 és 1945 között.
A kutatásra az után kérték fel az Oliver Rathkorb, Bernadette Mayrhofer és Fritz Trümpi történészek alkotta testületet, hogy ismételten olyan vádak érték a világhírű együttest, amelyek szerint elkendőzi múltjának ezt a szeletét. A jelentést vasárnap este, az Anschluss, Ausztria náci Németországhoz csatolása 75. évfordulója előtt néhány nappal tették közzé.
A bizottság megállapította, hogy a 123-ból hatvan zenész volt a náci párt tagja. Ez nagyobb arány, mint az átlagos lakosságon belüli, és valamivel magasabb, mint az előzetesen ismert adat. Az is ismertté vált, hogy a tagok egyharmada már Ausztria függetlenségének megszűnése előtt is folytatott illegális nemzetiszocialista tevékenységet.
Megállapították, hogy 1945 után gyakorlatilag nem történt meg a „nácitlanítás”: csak négy zenészt bocsátottak el náci múltja miatt, hatot nyugdíjaztak, és volt olyan is, akit később újra felvettek.
Egyikük Helmut Wobisch trombitás volt, aki 1933-ban csatlakozott a párthoz, és részt vett az úgynevezett júliusi puccsban, amelyben meggyilkolták Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt. A második világháború után Theodor Körner akkori államfőhöz intézett kegyelmi kérvényében ártalmatlan színben tüntette fel náci párttagságát, egyszersmind letagadta a puccsban való részvételét, így kaphatott amnesztiát. 1953-tól 1969-ig a zenekar főtitkára volt, és a történészek egy megbízható tanú beszámolója alapján most már szinte biztosak abban, hogy Wobisch saját magánakciója keretében nyújtotta át a zenekar emlékgyűrűjének egy második példányát 1966-ban Baldur von Schirach volt bécsi gauleiternek (körzetvezetőnek).
A jegyzőkönyvekben nincs nyoma annak, hogy a zenekar testületileg adományozta volna újból a gyűrűt a magas rangú náci tisztségviselőnek. Az első emlékgyűrűt a háború alatt kapta meg, de azt 1945-ben, letartóztatása után visszavonták. A gauleitert a háborús bűntetteket vizsgáló Nürnbergi Törvényszék húsz év börtönre ítélte 1946-ban, 1966-ban szabadult.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!