A Csárdáskirálynő az ukránokat is levette a lábukról

Kálmán Imre klasszikus operettjével, a Csárdáskirálynővel vendégszerepel a Budapesti Operettszínház társulata Nyugat-Ukrajnában.

Grund
2013. 04. 07. 14:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Magyar nyelvűek az előadásaink, amelyek itt Szilvia címmel futnak, de ukrán feliratozót is hoztunk magunkkal, és néhány poént ukránul is bemondunk” – mondta el telefonon a színház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor vasárnap. A főigazgató az április 9-éig tartó vendégjátékról előbb hazatér, hiszen hétfőn megkezdődik az április 29-éig tartó I. Budapesti Nemzetközi Operett–Musical Fesztivál.

Az első előadást Ungváron adták szerdán, másnap pedig Lembergben léptek fel nagy sikerrel. Kerényi Miklós Gábor azt mondta, hogy a rendkívüli fogadtatás azért meglepő, mert ez a közönség nem operetten nevelődött.

„Csodálták a lendületünket, a játékunk intenzitását, az erőteljes koreográfiát, a darab humorát. Szembesültek azzal, hogy az operett nem feltétlenül álmodozó műfaj. Az általunk nagyon mai módon ábrázolt érzelmi kapcsolatrendszer fergeteges győzelmet aratott. Ismét bebizonyosodott, hogy a kultúra az emberek közötti megértés, az országok közötti hídépítés legjobb eszköze” – fogalmazott.

A kedden záruló turné következő állomásai Ivano-Frankivszk, illetve Csernovci.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.