Az Orosz Filmnapokon a Szocsi Filmfesztivál, a Kinotavr műsorából is szerepel egy csokorra való alkotás. A rendezvény vendége lesz a fesztivál programigazgatója, Sitora Alijeva.
Az igazgató a filmnapok beköszöntőjében úgy fogalmazott: „a Szocsiban megrendezett orosz filmmustra a komoly orosz filmek fő platformja lett. Itt új stílusok alakultak ki, új tendenciák születtek. Az orosz film innen indul hódító útjára a világ fesztiváljaira". Alijeva hangsúlyozta, hogy nincs ellentét a mainstream és a művészfilmek között. Békésen léteznek egymás mellett, kiegészítik és gazdagítják egymást. És még ha az előbbi a filmipar működése szempontjából kiemelkedően fontos is, az utóbbi nem hagyja, hogy elfelejtsük, a film művészet – tette hozzá.
A Szocsi Filmfesztivál először mutatkozik be válogatással Budapesten, de mint Alijeva jelezte, terveik szerint nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom.
A Puskin moziban nyolc nagyjátékfilmet és egy animációs blokkot láthat a közönség. Az Orosz Filmnapok április 25-én, csütörtökön Szergej Loznyica Ködben című második világháborús drámájával kezdődik. A produkció a napokban véget ért Titanic Filmfesztivál versenyprogramjában is szerepelt.
A vasárnapig tartó vetítéssorozatban bemutatják a Kinotavr fesztiválon rendezői díjjal jutalmazott Élni című produkciót, a velencei filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjjal kitüntetett Faust című drámát, A lázadás napját, amely egy válságba jutott tanár lázadásának tanulmánya, a kisvárosi helyszínen forgatott Legyen meg az ő akarata című családi drámát. Látható lesz továbbá a 2008-as pénzügyi válságra reagáló Marxnak című társadalmi dráma, az orosz hétköznapok világának fonákját lefestő Mai mesék és a Téli utazás című misztikus film, amely egy eltűnt fiát kutató anyáról szól.
A 12 animációs alkotást felvonultató blokkot április 27-én, szombaton vetítik. A válogatásban a moszkvai Studia Shar filmjei mellett a Szuzdali Animációs Fesztivál programjából láthatnak néhányat a budapesti nézők.
Az Orosz Filmnapok részletes műsorát az érdeklődők online változatban ITT tekinthetik meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!