Elhunyt az Oscar-díjas forgatókönyvíró

Életének 86. évében elhunyt Ruth Prawer Jhabvala szerző, kétszeres Oscar-díjas alkotó, forgatókönyvíró.

KG
2013. 04. 04. 9:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az írónőt New York-i otthonában érte a halál szerdán, hosszú ideje beteg volt - jelentette a Los Angeles Times című lap az elhunyt lányára hivatkozva. Jhabvala Kölnben született, apja lengyel származású zsidó ügyvéd volt. A család a náci üldözés elől Nagy-Britanniába menekült. Ruth Prawer Jhabvala később feleségül ment egy indiai építészhez, akivel a szubkontinensre költözött. Ott kezdett el írni, műveiben az egzotikus ország játszotta a központi szerepet. Ekkor született Heat and dust című könyve, amellyel díjat nyert Nagy-Britanniában, 1983-ban pedig film is készült belőle.

Négy évig maradt Indiában, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol elsősorban a James Ivory amerikai rendezővel és Ismail Merchant indiai származású producerrel közös munkájáról lett ismert.

A trió több mint húsz filmet készített együtt, ezek több Oscart is besöpörtek. Ruth Prawer Jhabvala a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában kétszer vehette át az amerikai filmakadémia kitüntetését, 1987-ben a Szoba kilátással, illetve 1993-ban a Howards End - Szellem a házban című filmek szkriptjéért. Mindkét alkotás E.M. Forster műveiből született.


Jhabvalát a Napok romjai című dráma forgatókönyvért is jelölték a díjra. Ő írta a Mr. és Mrs. Bridge, a Jefferson Párizsban, a Túlélni Picassót, a Válás francia módra és az Otthon túl messze van című filmek szkriptjét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.