Harminc éve halt meg Mezei Mária

Harminc éve, 1983. április 20-án halt meg Budakeszin Mezei Mária színésznő.

1909. október 16-án született Kecskeméten, édesanyja nem sokkal később gyermekágyi lázban meghalt. Földműves családból származó és önerejéből ügyvéddé lett apja, miután a Kecskemétet sújtó 1911-es nagy földrengés összedöntötte házukat, családjával és egy megözvegyült asszonnyal elhagyta a számára szenvedést és pusztulást hozó várost. Előbb Erdélyben, majd Mária hároméves korától Szegeden éltek, ahol apja 25 éven át folytatott ügyvédi praxist.

Mezei Mária kora gyermekkorától azzal „zaklatta” édesapját, hogy színésznő szeretne lenni, de ő hallani sem akart róla: a színészetet hazugnak tartotta, nem hitte, hogy álruhában is lehet harcolni az igazságért. Pályája végén a színésznő belátta: apjának igaza volt. Az apa mégis felvitte érettségiző lányát Pestre Hevesi Sándorhoz, döntse el ő: színésznő vagy tanárnő legyen belőle. A kitűnő direktor és színészpedagógus csak annyit mondott a kövérkés vidéki lánynak: fogyjon le tíz kilót és jelentkezzen ősszel az akadémián.

Erre akkor nem került sor: Mária már öthónapos magzatot hordozott a szíve alatt, és ez más irányt szabott életének. Titokban abortuszt végeztetett, a műtét után többé nem lehetett gyermeke. Apja mégis megtudta, mi történt, az ő követelésére férjhez ment és beiratkozott a szegedi bölcsészkarra. Nyelvészetet és egyedüli női hallgatóként filozófiát tanult három szemeszteren át, aztán mégis a rivaldafényt választotta.

Rózsahegyi Kálmán színitanodája után Miskolcon kezdte a pályát 1931 őszén. Itt kezdte el koromfekete haját szőkére festeni, és mivel a hajfesték gyenge volt, így lett „vörös Mezey”, amit később a „franciás Mezey” címkéje váltott fel. Hősnők helyett kokott csábítókat, búgó hangú végzetasszonya-szerepeket játszott könnyed darabokban, a férfiak megfordultak utána az utcán.

1935-től már a pesti utcán tették ezt, mivel Mezei a Kamara, a Belvárosi, majd a Vígszínház színpadán formálta meg a kacér dámákat, léha asszonyokat. A „vörös démon” az 1940-es években már igazi sztár volt, akire komolyabb szerepeket is osztottak, például Bárdos Artúr rá bízta Sommerset Maugham Színház című darabjában a színésznő Júlia szerepét, aztán Ibsen Rosmersholm című drámájában alakította Rebekka Westet. 1936-tól filmezett is, a vásznon az Aranyember Athalie-jaként kiváló karakterszerepben mutatkozott be. Az 1940-es évek elején Márai Sándor íróval életükön nyomot hagyó kapcsolatba került, szerelmük azonban fájóan hamar véget ért.

Mezei Mária 1944-ben, a német megszállás után nem vállalt fellépést, felmenekült a Tátrába, és ott rátalált hitére. 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban, de néhány év után a méltánytalan mellőzés lett a sorsa. 1945 előtt „zsidóbarátnak” titulálták, a fordulat éve után „polgári kacattá” nyilvánították az illetékesek. A kabarék, esztrádműsorok maradtak neki, éjszakánként, hogy pénzt keressen, bárokban énekelt sanzonokat, kísérője a szintén margóra helyezett Cziffra György zongoraművész volt. Éjféltájban Ady istenes verseit szavalta, zsoltárokat énekelt a füstös félhomályban.

Az akkori kultúrpolitika sem a franciás, sem a zsoltáros Mezeire nem tartott igényt. Megváltás volt számára, amikor 1949-ben az Operettszínházba kerülhetett, aztán innen is mennie kellett: a Vidám Színpad következett. Megpróbálta túlélni a színészi tetszhalált: barátai, Tamási Áron és Lajtha László 1952-ben erdélyi népdalokból parányi színpadi jelenetet szerkesztettek számára. A Bujdosó lány című magánszámot a cenzúra kilenc alkalom után betiltotta, mondván, miért nem szovjet dalokat népszerűsít.

1954 után két évig ismét az Operettszínház tagja volt, aztán második sztárkorszaka következett: 1962-ig a Madách, 1962 és 1964 között a Petőfi Színház, 1964 és 1970 között a Nemzeti Színház társulatában lépett fel. Remek szerepeket alakított százas szériákban, többek közt Warrennét G. B. Shaw darabjában, háromrészes önálló estjével végigjárta az országot, a határon túli magyarlakta területeket, Párizs, New York, Toronto magyar emigránsait. Újra filmezett (Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület), megromlott egészségét azonban 1970-ben összeroppantotta az influenza. Ekkor teljesen visszavonult budakeszi házába, és tizenhárom évig harcolt napról napra az életéért, ebben erős hite és igaz társa segítette.

Az 1980-as veszprémi tévétalálkozó gálaestjén lépett fel utoljára színpadon. Nagy betegen Vitray Tamás felkérésére vállalta el a szereplést, Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című költeményét mondta el.

Sok küzdelem után 1981-ben megjelenhetett Vallomástöredékek című kötete, amely életéről, színészetéről, hitéről született írásait tartalmazza. Rá két évre, 1983. április 20-án csendesen távozott a múlt század egyik kiemelkedő, hivatalos szakmai elismerésben alig részesülő művésze, akiről 1988-ban Budakeszin utcát neveztek el, lakóházán emléktábla van.

Fekszem az ágyamban. Nézem a hegyeket, szagos szél fúj be az ablakomon, szemben a kertben nyílik a mandulafa, macskám a kezemre fektette fejét, este Mását játszom. Szeretnék énekelni, mint a madarak: ó milyen boldogság a Te világodban élni és szeretni Téged, Uram