Hatalmas öröm érte a Rolling Stones-rajongókat

Hat év óta legnagyobb turnéjára indul a Rolling Stones, a zenekar szerdán jelentette be a kilenc fellépés helyszínét.

TK
2013. 04. 03. 20:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A turné, amely a 50 and Counting nevet viseli, a Los Angeles-i Staples Centerben kezdődik, hogy mikor, azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az együttes fellép a kaliforniai Oaklandben május 5-én, majd San Joséban, Las Vegasban, Anaheimben, Chicagóban, Bostonban, Torontóban, és végül a tervek szerint június 18-án Philadelphiában zárul a turné.

A koncertsorozatot végigkíséri vendégzenészként Mick Taylor gitáros is, aki 1969 és 1974 között játszott a bandában.

A veterán rock-zenekar március végén jelentette be, hogy színpadra lép a nagy-britanniai Glastonbury zenei fesztiválon június 29-én, majd a londoni Hyde Parkban is koncertet ad július 6-án.

A Rolling Stones tavaly ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, akkor telt házas koncerteket adtak New Yorkban és Londonban olyan meglepetésvendégekkel, mint Bruce Springsteen, Lady Gaga, a Black Keys vagy Mary J. Blige amerikai énekes-dalszerző.

„If you start me up, I'll never stop!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.