Kihantolják a Nobel-díjas költőt

Kihantolják Pablo Neruda maradványait, hogy egyértelműen tisztázzák, a Nobel-díjas chilei költő valóban rákban halt meg, vagy Pinochet tábornok utasítására végeztek vele.

LM
2013. 04. 08. 9:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Neruda halála körülményeinek kivizsgálására a chilei Kommunista Párt (PC) vezetője nyújtott be keresetet több mint másfél éve. A párt – amelyhez Neruda erős szálakkal kötődött – a költő egykori sofőrjére és titkárára, Manuel Arayára hivatkozva azt állítja, hogy az írót megmérgezték és nem a rákba halt bele. A PC és az őket képviselő jogász nemcsak Neruda titkárának, hanem Mexikó korábbi chilei nagykövetének, Gonzalo Martínez Corbalá szavaira is támaszkodott. A diplomata – aki találkozott az íróval egy nappal annak halála előtt – fenntartotta, hogy Neruda „nyugodtan tudott beszélgetni”, minden gond nélkül sétálgatott kórházi szobájában, miközben arra készült, hogy Mexikóba megy, és ott talál biztonságra.

A költő tizenkét nappal az Allende-kormányt megbuktató katonai államcsíny után halt meg. Ügyét 2011 nyarán vették fel arra a listára, amely az emberi jogok megsértésének az igazságszolgáltatás által máig ki nem vizsgált hétszáz esetét tartalmazza. A Mario Carroza különbíró által vezetett vizsgálat idén február 8-án jutott oda, hogy elrendelték az exhumálást.

A költő harmadik felesége, Matilde Urrutia mellett nyugszik múzeummá alakított háza kertjében Isla Negrában, a chilei fővárostól 120 kilométerre. Matilde Urrutia kizártnak tartotta, hogy férje gyilkosság áldozata lett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.